Nagyvilág

Megbüntették az észak-írországi cukrászdát, mert vallási meggyőződésből nem sütöttek tortát

A bírók szerint nem kell egyetérteniük azzal, amit felírnak a süteményre.

A fellebbezést is elbukták annak az észak-írországi cukrászdának a vezetői, amelyet azért büntettek meg korábban, mert nem voltak hajlandóak elkészíteni egy tortát, amelyre az azonos neműek házasságát pártoló feliratot rendeltek.

A belfasti fellebbviteli bíróság helyben hagyta azt a tavalyi ítéletet, amely azt mondta ki, hogy a cukrászda keresztény tulajdonosai szexuális irányultsága miatt diszkriminálták a vásárlót. Egy melegjogi aktivista, Gareth Lee rendelt volna egy olyan tortát, amelyen az a felirat szerepel, hogy „Támogatjuk a melegházasságot”.

Az ügy jelentős nemzetközi figyelmet kapott. A cukrászdatulajdonosok úgy vélték, megbüntetésük a szólás- és vallásszabadsághoz fűződő demokratikus jogaikat sértik. Az ítéletet hozó bírók egyike viszont azzal érvelt, hogy azzal, hogy egy cukrász elkészít egy süteményt, amelyen például egy focicsapat neve szerepel, még nem jelenti azt, hogy támogatnia is kell.

A döntést az érvényben lévő egyenlőségi törvény alapján hozták meg, a bíró szerint ezt nem lehet különböző vallási vagy politikai csoportok érdekei szerint értelmezni. Azt mondta, egy üzletnek vagy mindenkit ki kell szolgálnia, vagy senkit.

Ugyanakkor a bíró kifogásolta az észak-írországi Egyenlő Bánásmód Bizottság tevékenységét is, mondván, a közfinanszírozásból működő testületnek nemcsak a melegjogi aktivistának, hanem a cukrászda tulajdonosainak is fel kellett volna ajánlania segítségét, mivel ők vallásgyakorlásukban érezték korlátozva magukat.

A tárgyalás után az egyik tulajdonos azt mondta: nem a vásárló ellen volt kifogásuk, hanem az ellen, hogy olyan üzenetet kellett volna a tortára írniuk, amely szembemegy a Bibliában foglaltakkal.

Gareth Lee egyébként azután rendelte meg a tortát, hogy az észak-írországi parlamentben blokkolták azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé tette volna az azonos neműek házasságát. (The Guardian)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik