Nagyvilág

Isten nevével kampányol az osztrák elnökválasztás jobboldali jelöltje

Az evangélikus és a katolikus egyház is felemelte a szavát ez ellen.

Tiltakozik Ausztriában az evangélikus egyház amiatt, hogy a decemberi elnökválasztás szabadságpárti jelöltje az „Isten engem úgy segéljen” jelmondattal kampányol plakátjain.

Az egyház három vezetője által kiadott közleményben az áll, hogy Isten nevét nem lehet saját vagy politikai célra használni. Mindenkinek saját joga, hogy nyilvánosan megvallja hitét és kérje Isten segítségét, de azt elutasítják, hogy ezt választási kampányhoz használják fel.

A párt főtitkára, Herbert Kickl korábban azt mondta, hogy ez, az eskünél is alkalmazott jelmondat mutatja a keresztény és nyugati kultúrkör értékrendje melletti kiállást. Szerinte egyebek mellett ez különbözteti meg az ő jelöltjüket, Norbert Hofert a zöldpárti ellenféltől.

A katolikus egyház is reagált. A grazi püspöki elnök helytelennek nevezte Isten nevének említését a kampányban, óvott a politikai és vallási érdekek keveredésétől.

A Szabadságpárt hétfőn elutasította a vádakat, szerintük a kiválasztott szlogen nem jelenti azt, hogy visszaéltek volna Isten nevével.

A Zöldek jelöltje, Alexander Van der Bellen az „Ausztria hírneve a világban” jelmondattal kampányol. Hétfőn bemutatott kampányában az összetartást szorgalmazó, és az EU-ból való kilépésre nemet mondó üzenetek jelennek meg.

December 4-én az elnökválasztás megismételt második fordulóját tartják, erre azért kell sort keríteni, mert az alkotmánybíróság a Szabadságpárt indítványa alapján megsemmisítette a májusi második forduló eredményét. Akkor szoros küzdelemben, 31 ezer szavazat előnnyel nyert Van der Bellen. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik