Nagyvilág

Boris Johnson tüntetőket szeretne látni az orosz nagykövetség előtt

Különösen arra a csoportra utalt, amely élesen tiltakozott az afganisztáni és iraki háborúk, valamint a britek szíriai beavatkozása ellen, de most mély csendben van.

Ha Oroszország nem tér le a jelenlegi útról, kizárhatja magát a nemzetközi közösségből – ezt mondta a brit külügyminiszter a szíriai helyzetről szóló parlamenti vitában.

Boris Johnson emlékeztetett: az Aleppo keleti részén élő embereket ostrom alatt tartják, az áram- és vízellátástól is elvágták őket. Ez Bassár el-Aszad szír elnök gyilkológépezetének jellemző taktikája – mondta a politikus. Hozzátette: Kelet-Aleppo összes kórházát bombázták, van, amelyiket többször is. Sok közülük már nem is működik emiatt. Ez Johnson szerint mindenképpen szándékos cselekedet, noha a kórházak szándékos bombázása háborús bűn.

A brit külügyminiszter azt mondta, ki kell vizsgálni ezeket a támadásokat, nemzetközi büntetőbíróság elé kell vinni az ügyet. Szerinte minden elérhető bizonyíték arra mutat, hogy Oroszország a felelős azért a támadásért, amelyet nemrég egy segélykonvoj ellen követtek el Aleppo közelében.

Hol vannak a háborúellenes tüntetések az orosz követség elől?

– tette fel a kérdést a Stop The War nevű brit csoportosulásra utalva, amely élesen tiltakozott az afganisztáni és iraki háború ellen, és azért is, hogy a britek ne avatkozzanak be a szíriai polgárháborúban. Úgy fogalmazott, szívesen látna tüntetéseket a szíriai helyzet miatt Oroszország londoni nagykövetségénél.

Rajtunk van a sor a kormányban, hogy utat mutassunk

– mondta. Kitért arra is, hogy Oroszország már ötször megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hogy szerepével foglalkozzanak.

A külügyminiszter rámutatott: felmerült a repüléstilalmi övezetek létrehozásának a terve, de a brit kormány nem támogatja a szárazföldi beavatkozást. A repüléstilalmi övezeteknek viszont semmi értelmük, ha nincs akarat az azt megsértő repülőgépek és helikopterek lelövésére.

Johnson ugyanakkor azzal zárta felszólalását, hogy az egyetlen lehetséges megoldásnak a tárgyalást látja, a brit kormány még nem adta fel a reményt, hogy erre sor kerül. (The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik