Nagyvilág

Furcsaságok derültek ki a nizzai terrortámadásról

Betekintést nyert a július 14-i nizzai terrortámadásról szóló nyomozati anyagba a TF1 egyik újságírója. A hivatalos iratokból olyan információk derültek ki, melyek teljesen ellentmondanak a korábbi híreszteléseknek.

Meddig tartott?

Christian Estrosi vezérkari főnök, Provence-Alpes-Côte d’Azur tartomány elnöke néhány órával a támadást követően azt mondta

45 másodperc telt el a terrorista tiltott zónába való belépésétől a megállításáig.

Ehhez képest a térfigyelő kamerák felvételeiből az derül ki, hogy 22 óra 33 perc 27 másodperckor hajtott a sétányra nagy sebességgel, lekapcsolt lámpákkal, és 22 óra 37 perc 44 másodperckor tartóztatták fel a rendőrök.

A támadás tehát 4 perc 17 másodpercig zajlott, ami az ötszöröse Christian Estrosi becslésének.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Rendőrök sehol

Két nappal a merénylet után Bernard Cazeneuve úgy fogalmazott

mindenki, aki ismeri a rendőrség biztonsági előírásait tudja, hogy nagy erővel voltak jelen a támadáskor. A rendőri autók lehetetlenné tették a belépést a Promenade des Anglais sétányra.

A belügyminiszter többes számban beszélt a rendőri autókról. De öt nappal később a Libération már arról írt, hogy nagyon gyenge volt a rendőri védelem a kormány állásfoglalásával ellentétben. A térfigyelő kamerák felvételein pedig egy rendőrkocsi sem tűnt fel.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Leállt a kamion

22 óra 34 perc 28 másodperckor (61 másodperccel a támadás kezdete után) egy rendőrautó akcióba lépett a kamionos terrorista feltartóztatására. A rendőrautót a menekülő emberek feltartóztatták. A rendőrautó nehezen haladt a földön fekvő sérült és halálra gázolt emberek között. 22 óra 34 perc 45 másodperckor a rendőrautó 60 méterrel haladt a furgon mögött

– áll a nyomozati anyagban.

Mivel a hatósági járművet blokkolták a pánikba esett emberek, nem volt esélye megállítani a kamiont, mint ahogy arról a sajtóban írtak.

  • 22 óra 35 perc 46 másodperckor a kamion meghibásodott, nem indult újra.
  • 43 másodperccel később a rendőrök a kamion közvetlen közelébe érkeztek. A lövöldözés 1 perc 15 másodpercig tartott.

Mohamed Lahouaiej-Bouhlel 22 óra 37 perc 44 másodperckor halt meg. Tehát a rendőrök ölték meg a terroristát, de nem ők állították meg a 19 tonnás kamiont.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik