Füstmérgezésben halt meg két egyedül, felnőtt felügyelete nélkül otthon hagyott kisgyerek a kínai Zhaotong városában, miután kigyulladt az a szoba, ahova nagyapjuk bezárta őket – jelentette a kínai sajtó. A hároméves kislányt és kétéves öccsét azért hagyta a bezárt szobában 52 éves nagyapjuk, mert attól félt, beleeshetnek az udvaron lévő víztározóba, míg ő nincsen otthon.
A férfi a beszámolók szerint kukoricát ment szüretelni ment a közeli hegyekbe. Míg távol volt, kigyulladt a szoba, ahova a gyerekek be voltak zárva, és mire a szomszédok eloltották a lángokat, a két kicsi már meghalt.
A szakértők kizárták a szándékos gyújtogatás lehetőségét, de egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi okozta a tüzet. A hatóságok szerint elképzelhető, hogy egy rövidzárlat miatt borult lángba a helyiség, de az is lehet, hogy a gyerek egy öngyújtóval játszottak, és véletlenül felgyújtották a kanapét.
A két kisgyerek azért élt a nagypapánál, mert szüleik egész évben egy másik tartományban dolgoztak, nagymamájuk pedig más gyerekekre vigyázott. Kínában több mint 60 millió úgynevezett „hátra hagyott gyerek” él vidéken a nagyszülőknél, vagy egyedül, míg szüleik a nagyvárosokba vándorolnak jól fizető munkát keresni.