Megrémültek a franciák Párizsban, amikor az oroszok elkezdtek nyomulni azzal, hogy egy orosz ortodox templomot építenének a Szajna partján, egy elegáns városrészben. Egyből a dörzsölt ex-KGB-s Vlagyimir Putyint sejtették a háttérben. Pedig nem biztos, hogy le akarnak bárkit hallgatni, az orosz terjeszkedés része az ortodox egyház is, ami bárhol képes kikelni a melegek jogai ellen – áll a New York Times riportjában.
Franciaországban máshol is nyomul a Kirill pátriárka vezette orosz ortodox egyház, a kisebb felekezeteket igyekszik maga alá gyűrni. Közben Moldovában a nyugathoz való közeledést, Montenegróban a NATO-csatlakozást próbálják az egyház pásztorai megtorpedózni.
Nizzai temető kell
Nizzában egy temető üzemeltetése körül lángolt fel a vita, mivel a franciaországi ortodoxok zöme a konstantinápolyi pátriárka alá tartozik a moszkvai helyett. Ezek között megy a hadakozás a templomok és temetők felett. Putyin pedig egyházát használja pallosul a liberális Európa ellen. Háttérként tudni kell, hogy az egy egyházfő által irányított katolikus egyházzal szemben az ortodoxia világa tucatnyinál is több felekezetre bomlik (van orosz, szerb, román ortodox egyház stb.).
![Hagymakupolás templomokkal űzi a melegeket és foglalja el Európát Putyin 1 Alexei Druzhinin/Sputnik](http://24.hu/app/uploads/2016/09/a_033_2861322_gettyimageshungary_eza.jpg)
Moldova példája elég érdekes. Hiába váltak le a Szovjetunió szétesésekor, az ortodox egyházukat a mai napig Moszkvából irányítják, a vezetőket innen nevezik ki. És ezek az egyházi vezetők mindent megtettek, hogy Moldova ne kössön paktumot az Európai Unióval. Az egyik hatásos érv az volt a hívek felé, hogy az új biometrikus útlevelek (amik az Unióba kellenének) 13 számjeggyel azonosítják az embert, az meg sátánista szám.
Hozzáteszik még, az EU elidegeníti Istentől a híveket, ez meg tarthatatlan. Ahogy az is, hogy melegfelvonulást tartottak nemrég Chisinauban, a fővárosban, de ott voltak a Moszkva-párti szocdem ellentüntetők is, na meg mellettük az ortodox papok, akik megátkozták a homoszexuálisokat. Őket Párizsban is ugyanúgy támadják, az oroszok az élvonalban szapulták a melegeket az egyneműek házasságának 2013-as bevezetésekor.
Lefőzték a szaúdiakat is
Az említett párizsi ortodox templomot és vallási központot is újra felhozza a cikk, mint Putyin kinyújtott karját, amivel a modernitást és egyenlőséget csapja arcul. A központ az orosz állam tulajdonában van, Kanadát és Szaúd-Arábiát is sikerült legyűrniük a telek megvásárlásával anno. Ez azért is lehet fontos, mert az Alekszander Nyevszkij-katedrális az 1917-es bolsevik forradalom óta a konstantinápolyi patriarchátus alá tartozik, hiába szerette volna még Joszif Sztálin is visszakapni.
Ha azt nem is, a nizzai Szent Miklós-katedrálist megkapták. Volt is nagy ünnepség és vacsora orosz diplomatákkal és a város francia előkelőségeivel. Ki is jelentették az oroszok, hogy az üzenet egyértelmű: nemzetük megszentelt és örök, a katedrális pedig az orosz világ sarokköve. A francia vendégek mindenhez tapsoltak, még az elcsatolt Krím felemlegetéséhez is. Az oroszpárti légkört csak fokozta a jőlius 14-i helyi terrortámadás a teherautóval (amiben a katedrális egyik dolgozója is meghalt).
A katedrális papját, Andrej Eliszejevet sokan támadják Kreml-pártisággal, de szerinte csak Oroszország ellenségei akarják bemocskolni. Az meg mindig természetes volt Nagy Péter cár óta, hogy az állam egyik kvázi minisztériuma az egyház. Mindnesetre a temető körül – ahol az orosz forradalom elől elmenekült emigránsok is nyugszanak – még mindig forr a levegő, egymás után cserélik le egymás lakatjait a rivális ortodoxok. Most fegyverszünet van, de ahogy a Moszkva-ellenesek vezetője, Alexis Obolensky mondta:
Nem fognak leállni addig, amíg nem irányítanak mindent. Egy nap a Promenade des Anglais [Angolok sétánya] is a Promenade des Russes [Oroszok sétánya] nevet fogja viselni.