Kim Dzsongun lételeme, hogy hallasson magáról. Valahogy be kell kerülnie a hírekbe, kicsit úgy működik diktátorként, mint egy Való Világ-szereplő. Ha kedve szottyan, sípályát építtet leszerelt osztrák síliftekből, ha úgy akarja, sörfesztivált rendez Phenjanban (tudta, hogy amúgy kb. Pjongjang lenne a helyes kiejtés?) vagy esetleg betiltja a szarkazmust. Amikor a világ ezekre a totális őrületekre is kézlegyintéssel válaszol,
Az észak-koreai hadsereg ugyanis szeptember 9-én elvégezte sorban ötödik nukleáris tesztrobbantását az ország északkeleti, amúgy épp halálos áradás sújtotta részén (Punggje-ri környékén, ld. térkép), ami az eddigi legerősebb volt: 5,3-as földrengést okozott a Richter-skála szerint. Ez a Quartznak nyilatkozó szakértők szerint 10 kilotonnás bomba lehetett, kb. akkora, mint az 1945-ös hirosimai.
A büszke bejelentés a szokásos dominóeffektet indította el: minden szomszédos ország megijedt és határozottan elítélte, a leginkább fenyegetett dél-koreaiak pedig – ugyan nem hivatalos úton, hanem egy névtelenül nyilatkozó tiszt által -, de szokatlanul keményen beszóltak Észak-Korea vezérének. Válaszukban az állt, hogy ugyan egyetlen atomtöltetük sincs, amivel gombafelhőbe fullaszthatnák Phenjant, de van annyi ballisztikus rakétájuk, amivel porrá lőhetik a fővárost és a főbb katonai célpontokat.
Erre Pekingben se bólintottak
Az észak-koreai hírek – pláne a távolság miatt – ritkán érik el az európai ingerküszöböt, de az tény, hogy ez volt az eddigi legnagyobb tesztrobbantás, ami még földrengést is okozott és eléggé ijesztően hatott. Ahogy a dél-koreai vezetés ritka kemény odamondása is. De ahogy a menekültválságnál vagy az oroszok játszmáinál, itt sem egyszerű kibogozni a szálakat, amikbe a két Korea mellett Japán, Oroszország, Kína és az Egyesült Államok is belegabalyodott. Eközben Punggje-rinél már készen állnak a következő robbantásra.
Kína szerepe talán a legfontosabb az egész ügyben. Miközben azt szeretnék, hogy a Kim-dinasztia rendszere a poszt-maói mintát követve a kereskedelem és technológiai fejlődés útján juhászodna meg, Kim Dzsongun erre nem sok hajlandóságot mutat. 2006 óta robbantgatnak és bővítik az ENSZ által tiltott ballisztikusrakéta-programot (csak idén ez volt a harmadik nukleáris kísérletük). Kínának ez nem tetszik, nem akar egy agresszor szomszédot, hétfőn már Pekingbe is rendelték Ri Jong-ho észak-koreai külügyminisztert.
Fusizás, seftelés, csencselés
Kína ugyan elítél és behívogat, de a legtöbb forrás és szakértő egyetért abban, hogy nem fog odapörkölni a harmadik generációs Kim Dzsongunnak. Az ABC ausztrál lap helyszíni oknyomozása elég jól megvilágította, miért nem. Kimentek három napra Északkelet-Kínába, a koreai határon fekvő Dandong határvárosba. A túlparttal egy szakadt, egysávos és egy vadi új, félmilliárd dolláros, négysávos híd köti össze Dandongot. Még csak a régi híd üzemel, azon az ABC egy óra alatt száz kamiont látott átkelni. Az áruszállítókat senki sem ellenőrizte, pedig az Észak-Korea elleni szankciókat be kéne tartaniuk, a rezsim nem kaphat se luxuscikkeket, se hadianyagot.
Pekingnek emellett érdeke a status quo fenntartása is: egy Dél-Korea vezette újraegyesítés Hszi Csinping kínai elnök rémálmaiban kerül maximum elő, mivel Dél-Korea tele van amerikai katonával. Ráadásul egy hirtelen egyesítés felrobbantaná a társadalmi feszültségeket, Kína felé menekültek milliói indulnának meg, súlyosabb válságot okozva, mint Basar el-Aszad tette Szíriában. A cél egyértelmű: lassan rá kell venni az észak-koreai diktátort, hogy hagyjanak fel az egész atomőrülettel és lassan nyissanak gazdaságilag, amíg a fokozatosan beszivárgó piacgazdaság fel nem hozza annyira az országot, hogy ne kelljen masszív hadsereg neki az életben maradáshoz.
A béna kacsák popzenével üzennek
Az Egyesült Államok jelenleg többszörösen béna kacsa. Van egy leköszönő elnöke és egy szoros választási kampánya, szóval radikális lépést most biztos nem fog tenni. Reménykedhet abban, hogy legalább befagyasztani sikerül a programot és Phenjan nem kezd el az atommal üzletelni, pl. Pakisztán, Irán vagy Szíria felé. Jelenleg az adhat még okot a reményre, hogy Észak-Korea csak fix helyekről tud rakétákat indítani a szárazföldről, éghető üzemanyaggal. Egy ilyen kilövést az USA könnyen lefülel műholdakkal, és a rakétapajzzsal likvidálja az ellenséges rakétát (a Thaad rövidítésű pajzs dél-koreai elemeit mondjuk pont Kína támadja, szerintük ellenük irányul Észak-Korea helyett). Szóval baj akkor lesz, ha Phenjannak mozgatható kilövőhelye lesz, vagy ha tengeralattjáróról ki tudnak lőni ballisztikus rakétát.
Dél-Koreában szintén választások lesznek jövőre, de ők keményebben beleálltak a párbajba és visszaüzentek. De nemcsak névtelen katonatisztekkel, hanem hangszórókkal is. Bevett gyakorlat a két ország között, hogy a tűzszüneti vonalra (ami az évek alatt államhatárrá nemesedett) kitesznek hatalmas hangszórókat és ellenséges propagandát üvöltetnek. Dél-Korea ezúttal is így reagált: 32 kilométer mélyen tudják ellenséges területre sugározni a demokráciát dicsőítő, Kim Dzsongunt alázó propagandát, időjárást, híreket, na meg koreai könnyűzenét, k-popot.
Szóval amíg áll a stabil Kína a szomszédban, addig nem lesz se radikális rendszerváltás, se atomháború a Koreai-félszigeten, na meg a fél világon. Kim Dzsongun is tisztában van vele, hogy ha kilövi a meglévő 10-12 nukleáris robbanófejét, mire észlelné a becsapódást, már földig rombolnák az országát. Viszont ha van elrettentő erő, senki se fog szórakozni Kim Dzsongunnal. Vagy ahogy az atomfegyver híján elbukott Szaddám Husszeinre és Moammer Kadhafira hivatkozó észak-koreai állami média harsogta:
A történelem bizonyítja, hogy az erőteljes nukleáris elrettentés a legerősebb, nagyra becsült kardként szolgál a kívülállók agressziójának elgáncsolására.
