Nagyvilág

Megduplázza Görögország támogatását az EU

Az Európai Unió több mint kétszeresére emeli a Görögországban tartózkodó menekültek életkörülményeinek javítására szánt sürgősségi támogatását.

Az eddigi 83 millió euróhoz (mintegy 25,5 milliárd forint) további 115 milliót (35,6 milliárd forintot) biztosítanak – közölte szombaton az Európai Bizottság. A forrásokat segélyszervezeteken keresztül tervezik szétosztani a lakhatási körülmények, illetve a menekült gyerekek oktatásának javítására.

“A támogatás fő célja, hogy javítson a Görögországban tartózkodó menekültek életkörülményein, hogy még a küszöbön álló tél beállta előtt történjen valami” – jelentette ki Hrisztosz Sztilianidisz, a humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős EU-biztos.

A menekültválság kezeléséért felelős görög válságstáb szerint az országban hozzávetőleg 60 ezer menekült és menedékkérő tartózkodik, mióta az idén tavasszal a balkáni államok lezárták határaikat az illegális bevándorlók előtt. Többségüket elhagyott kaszárnyákban és gyárépületekben szállásolták el. A legtöbb görögországi menekülttábor mára túlzsúfolttá vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik