Nagyvilág

Berlin 50-esével küldené haza az afgánokat

A németek még idén tető alá hozná a megállapodást azon afgán polgárok visszatelepítéséről, akiknek menedékkérelmét elutasították, vagy önként térnének vissza hazájukba.

Mindezt a német belügyminisztériumra hivatkozva írta az MTI. A Der Spiegel című német hetilap szombati száma szerint a tárgyaló feleknek sikerült megállapodniuk egy egyetértési nyilatkozat (Memorandum of Understanding) utolsó részleteiben is. Eszerint Afganisztán a korábbiakhoz képest jóval egyszerűbb eljárással fogadná vissza azokat az állampolgárait, akiknek menedékkérelmét a német hatóságok elutasították, vagy akik önként térnének vissza hazájukba.

Az afgán tárgyalási küldöttség emellett beleegyezett abba is – írja a lap – , hogy különjáratokkal, egyszerre legfeljebb 50 fős kontingensekben szállítsák vissza az embereket a közép-ázsiai országba.

Berlin ugyanakkor arról biztosított mindenkit a dokumentumban, hogy figyelembe veszi a kitoloncolásoknál a visszatérőkre, különösen pedig a nőkre és fiatalkorúakra leselkedő veszélyeket. A Der Spiegel úgy tudja, hogy a tárgyalások elején az afgán tárgyaló fél közel kétmilliárd eurót (620 milliárd forintot) követelt a visszatérők befogadásához.

Németország ezt elutasította és rámutatott, hogy a közép-ázsiai ország évente 430 millió euró (133 milliárd forint) segélyt kap – derül ki a lapból.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik