Hadiösvényen a multik ellen: Álló Sziklánál gyülekeznek a bátor indiánok

Az elmúlt hetekben több ezren látogattak el az észak-dakotai Álló Szikla sziú indián rezervátumba, hogy támogassák a helyi törzset a földjüket érintő építkezések elleni küzdelemben.

A tervek szerint egy összesen 3,8 milliárd dolláros költségvetésű olajvezeték, a Dakota Acces Pipeline szelné át a sziú területet, mely a bakkeni olajmezőkről szállítana nyersolajat a kanadai határ mentén Illinois államba.

Az Álló Szikla törzse békés tiltakozással próbálja megakadályozni a Missouri folyónál zajló munkálatokat, gyakorlatilag az egész törzs megmozdult és velük együtt amerikai őslakossága is. Vezetőik bíróságra vitték az ügyet, mert úgy vélik,

az építkezéssel nem csak számos szövetségi törvényt hágnának át, de beszennyeznék a rezervátumban élők, és a folyómenti területek ivóvízforrásait, valamint megsértenék az őslakosok szent helyeit is.

Az észak-dakotai törzs nem bírt nagy politikai befolyással és demonstrációjuk sem került reflektorfénybe egészen augusztus 31-ig, amikor egy rövid időre sikerült megállítaniuk az olajvezték építési munkálatait. Ifjabbik Dale Amerikai Ló, becenevén Happy, a dél-dakotai Sioux Falls-ból az egyik kotrógép hidraulikus karjához láncolta magát. Amerikai Lovat hat óra elteltével szedték le a gépről, azonban a kivitelezőknek több ezer dolláros károkat is okozott a kiesés. Nem is beszélve arról, hogy tízezrek nézték végig élőben a Facebookon amint a fiatal lakota indiánt letartóztatják és elvezetik a fehér rendőrök.

Az amerikai média hallgat az ügyről

A demonstrációval, nagy hordereje ellenére, látványosan nem foglalkozik az amerikai média. Figyelembe véve, hogy a médiumok mennyire ki vannak hegyezve az állami szervek és a polgárok közti súrlódásokra, azt gondolnánk az Álló Szikla törzsének ügye hasonló médiafigyelmet vonz majd, mint mondjuk a Black Lives Matter fekete mozgalom, mely a fekete közösséget érő rendőrségi atrocitások miatt jött létre.

Ez nem így van.  Az utóbbi időkben az amerikai médiumok nem egyenlő mértékben foglalkoztak bizonyos eseményekkel. Pédául címoldalak ezrein jelentek meg hírek a nyugat-európai egyszeri terrortámadásokról, de a muszlim orzságokban zajló hasonló, vagy még tragikusabb, állandóan pusztító támadásokról egyáltalán nem számoltak be.

Az első fő ok, amiért nem hallani az Álló Szikla rezervátum küzdelméről, az, hogy a szztorijuk nem megosztó erejű. A jogaikért kiálló őslakosok története nem mélyíti a társadalmi szakadékokat és nem tolható balra vagy jobbra a politikai skálán. Nagyjából mindenki egyetért ugyanis abban, hogy az őshonos népek elegett szenvedtek már az amerikai kormány intézkedései és a nyersanyagokra éhes vállalatok kezétől.

A második nyilvánvaló oka, hogy a nagy médiumok miért nem foglalkoznak az észak-dakotai helyzettel, a pénz. A médiavállalatok saját maguk alatt vágnák a fát, ha beszámolnának egy összetűzésről, mely megsemmisíthet egy olajvezetéket, ami hatással van a saját anyagi helyzetükre.

Az Álló Szikla törzs demonstrációjával ennek ellenére két égető problémára, az éghajlatváltozásra és a rasszizmusra is ráirányatotta a nyilvánnosság figyelmét.

Sziúk, Pónik békességben

Idáig többségében amerikai őslakosok érkeztek a több mint 9000 négyzetkilométeres 8250 lakossal rendelkező Álló Szikla Rezervátumba. Fényszórókkal és tábortüzek fényével megvilágított indián és kemping sátrak látványa fogadja az éjjel a táborokba érkező jövevényeket. A már beköltözött támogatók festett lovaik hátán ügetnek a sátrak között, a legnagyobb tűz körül pedig férfiak dobolnak, a nők lakota dalokat énekelnek.

A nappalok békés felvonulásokkal és imával telnek nem messze az építési területektől. A táborban lakók ünnepélyesen fogadják az újonnan érkező törzseket, rég nem látott rokonok találnak egymásra újra. A kicsiket rögtönzött napköziben tanítgatják lovagolni és hagyományos kenyeret sütni.

Az utolsó beszámolók szerint több mint 120 törzsi nemzet képviselője költözött már be a táborokba Hawaiiból, Maine-ből, Californiából és Mississippiből is.

Mikor Morgan Kicsi Nap póni törzsfőnök elhatározta, hogy felkerekedik az Álló Szikla Rezervátumba, nem a helyi a rendőrök miatt aggódott, hanem a sziú törzsek reakciója miatt. A pónik és a sziúk ugyanis ki nem állhatják egymást már az idők kezdete óta és bár 150 évvel ezelőtt aláírtak egy békeegyezséget, a póni törzsfőnökök még sosem tették be a lábukat ilyen mélyen a sziú területekre. Az ügy érdekében azonban sikerült félretenni az évszázados ellenszenvüket. A pónik tolldíszes viseletben, zászlókat lengetve, énekelve léptek be a Hét Tanács Táborába és 1876 óta először, a béke jeleként békepipát, valamint egy rakás bölényhúst nyújtottak át a sziúknak.

Kicsi Napnak, akinek a történelem folyamán a törzse sok ügyes lótolvajjal büszkélkedhetett, a beköltözés után már egyáltalán nem akadtak nehézségei a sziú területen. Idegenek látogattak el hozzá, ételt és tüzifát hoztak ajándékba és megkérdezték, honann jött. Mikor elárulta, milyen törzsből származik, testvérükként köszöntötték. Arra lett azonabn figyelmes, hogy mikor kirakta a pónik zászlóját, az emberek lassanként a tábor másik felébe vitték át a lovaikat.

Szuverén nemzettel állnak szemben

Augusztus utolsó hetében az állami tisztviselők elvitették a tüntetők számára kihelyezett víztartályos kocsit, és konkrétan lehetetlen helyzetbe hozták a békés gyülekezést. Talán úgy gondolták, könnyedén kiéheztethetik az indiánokat, pont, mint ahogyan az elmúlt pár száz évben. Ebben az esetben azonban egy szuverén nemzet tiltakozik, amely saját vezetőséggel, rendvédelmi szervvel, rádió állomással rendelkezik.

Az Álló Szikla sziú törzse nem ijedt meg, órákon belül orvosolta problémát, kiépítette a saját infrastruktúráját: mobiltoaletteket, konténereket helyezett ki, vízsállítókat, hűtőkocsikat, tűzoltókocsikat, mentőautókat hozatott. A táborokba érkező delegációk mind hoznak magukkal készpénzt és élelmet, de a helyi törzsnek van egy saját marhafeldolgozó üzeme is. A washingtoni Yakama nemzetség egy kamionnyi friss gyümölcsöt és palackos vizet küldött a helyszínre. Naponta érkeznek más kisebb adományok. A táborok lakóit egy éjjel-nappal működő hatalmas konyha látja el meleg élelemmel. Az egyik sátorból ruhákat, kemping felszereléts és piperecikkeket vehetnek magukhoz az emberek.

Az őslakos kisebbségekről határozó egyezmények szerint az indián közösségeket autonóm nemzetként kell kezelni és mint külföldi kormányzati szervvel kell velük tárgyalni. Ezt azonban sokszor nem sikerült betartani. A rezervátumokat az indián-ügyi bizottság (Bureau of Indian Affairs, BIA) által kihelyezett fehér tisztviselők irányították, akik betiltották az őslakosok anyanyelvét és vallását. Az elmúlt évtizedekben a rezervátumok megalapították saját kormányaikat, és ügyvédjeik segítségével sok esetben sikerült kiharcolniuk, hogy érvényesíthessék az egyezményekben rögzített jogaikat. Sajnos azonban a mai napig tapasztalják, hogy a képlékenyen kezelik a szuverenitásukat. Ha segítségre van szükségük, akkor elvárják, hogy önálló nemzetként orvosolják a problémájukat. Ha azonban az erőforássaikról, az olajról, a gázról, szénről, vagy vízről van szó, akkor nem rendelkezhetnek azok fölött.

Környezeti rasszizmus

A bőséges erőforrásokkal és gyenge poltikai hatalommal rendelkező indián közösségek gyakran csak az erőforrások kitermelésének negatívumjaiból részesülnek. Így történt ez a Missouri folyó adottságainak kiaknázásakor. A Pick-Sloan Missouri-meder program kilenc gát építését hagyta jóvá a folyón a 40-es években, ebből ötöt indián területen. A part mentén élőket ki kellett telepíteni, így az Álló Szikla mintegy 22 ezer hektárt veszített a területéből, míg a szomszédos Cheyenne Folyó menti Rezervátum 61 ezret. Az Álló Szikla törzse attól fél, hogy a „fekete kígyó” miatt (ahogy a Dakota Acces vezetékét nevezik a helyiek) újra megnyirbálják majd a földjeiket, semmibe véve az aláírt egyezményeket.

Bár még sosem mutattak rá, hogy a rasszizmus tápáláná az efféle előnytelen intézkedéseket, de tény, hogy évtizedek során bekövetkező számos ökológiai katasztrófa (mérgező hulladékok, olajkiömlés miatti szennyezések, atombomba tesztek) áldozatai mindig az indiánok voltak az Egyesült Államokban.

A kezdeti tervek szerint a Dakota Acces vezetéke is Észak-Dakota fővárosa, a többségében fehérek által lakott Bismarck alatt húzódott volna. Miután rájöttek, hogy az olajvezeték beszennyezheti az ivóvizet, a vezetéket inkább az Álló Szikla Rezervátumba irányították. Merthogy az indiánok úgysem tudják érvényesíteni  a jogaikat.

Az Álló Szikla jogi képviselete a peres eljárás során nem hozta fel a fosszilis energiaforrásokat, nem hivatkozott az éghajlatváltozásra, és egyáltalán nem hozta szóba a rasszizmust. A sziúk kifejezetten két problémára szerettek volna fókuszálni: az esetleges olajkiömlés miatti vízszennyezésre és szent helyeik megsértésére. Eltökéltségük azonban másokat is fellelkesített, és az ügy kapcsán a középpontba kerültek a ökológiai veszélyek és a faji igazságtalanság gyakran kéz a kézben járó problémái is.

A tüntető őslakosok szerint az éghajlatváltozás eredendően rasszista okokra vezethető vissza : a fosszilis tüzelőanyagok kitermelése a gyarmatosítással kezdődött, a hőmérsékletemelkedés pedig az ipari forradalommal. A fejlődés során „könnyen feláldozható embereket” zsákmányolták ki, a fekete munkaerőt, az őslakos népek földjeit.

Nem fogják könnyen adni magukat

James Boasberg kerületi bíró kedden leállította kb. 30 kilométernyi vezeték építését, amíg nem hoz határozatot az ügyben, így a törzs nyert némi haladékot. A végzést, mely dönt a munkálatok megszüntetéséről a rezervátum teljes területén és annak környékén, péntekre tűzték ki.

Az észak-dakotai hatóságok renvédelmi erőket toborozásába kezdtek, hogy felkészüljenek a bírósági döntést követő lehetséges forgatókönyvekre. A hatóságiak szerdán kezdtek erősítés után nézni, miután összetűzés alakult ki a Dakota Acces kutyákkal és gázspray-vel felszerelt biztonsági őrei és a az őslakosok között. A kivitelezők állítólag törzsi temetkezési helyeket pusztítottak el, mire a tiltakozók áttörtek a kerítéseiken.

Az Álló Szikla sziú törzsfőnöke, II. David Archambault nem aggódik a fokozott rendőri jelenlét miatt a táborok területén, arra ösztönzi támogatóit, hogy továbbra is imádkozzanak és maradjanak békések. Bármilyen bírói végzés is szülessen, szerinte a rezervátumban hetek óta táborozó több ezer embert nem fogja megingatni. „Ez nem egy nap alatt fog eldőlni, döntsön a mi javunkra, vagy a cég javára”- mondja Archambault. „Várhatóan mindkét fél fellebez majd, ennek még nem lesz vége.”

Források ( Lakota County Times; CBC news; The Bismarck Tribune; OCWEEKLY; Gyukics Gábor)