Nagyvilág

Az egész világot magára haragította az atomrobbantó Észak-Korea

Kim Dzsong Unék kissé túl messzire mentek a földrengést generáló atombombájukkal. Még a velük olykor elnéző oroszok is bepipultak, össze is ül az ENSZ Biztonsági Tanácsa.

Pénteken – magyar idő szerint este – összeül zárt ajtók mögötti értekezletre az ENSZ Biztonsági Tanácsa Észak-Korea péntek hajnali kísérleti atomrobbantása miatt – közölték diplomaták. A BT ülését az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea kérésére hívták össze.

Észak-Korea immár ötödször hajtott végre kísérleti atomrobbantást, és a pénteki volt eddig a legerősebb. Az előzetes adatok szerint 5-ös erősségű földrengést generált, míg az előző – idén januárban végrehajtott – ereje 4,8-4,9 közé tehető.

A robbantás híre a világban bírálatok özönét indította el. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) mélységesen nyugtalanítónak és sajnálatosnak minősítette a robbantást, ami “egyértelműen sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának számos határozatát”. “Súlyosan aggasztónak” mondta az észak-koreai atomtesztet Boris Johnson brit külügyminiszter is.  Hozzátette:

Az Egyesült Királyság határozottan elítéli Észak-Koreát, amiért újabb nukleáris kísérletet hajtott végre, amivel vérlázítóan sérti a Biztonsági Tanács határozatait, és fenyegeti a délkelet-ázsiai térség biztonságát és stabilitását.

A kommunista Koreát szigorúan bíráló államok között van többek között Oroszország is, ami az elsők között közölte nemtetszését, csakúgy mint Dél-Korea, Japán, az Egyesült Államok és Franciaország. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik