Nagyvilág

A lengyelek is nagyon szeretnének a Brexit után Nagy-Britanniában maradni

Varsó arra számít, hogy miután Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból, megmaradnak az ott élő lengyelek jogai – jelentette be szombaton Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter.

A politikus még azelőtt beszélt erről, hogy Varsóban beható megbeszélést folytatott volna brit kollégájával, Boris Johnsonnal.

“Együttműködésünk fontos eleme, hogy az Egyesült Királyságban sok lengyel él” – jelentette ki a lengyel külügyek irányítója, hozzátéve, hogy számuk különböző adatok szerint 600 ezertől egymillióig terjed.

Hangsúlyozta, Varsó reméli, hogy eddigi státusuk megmarad a Brexitet követően is, és a brit hatóságok gondoskodnak majd biztonságukról.

Boris Johnson elismerte, hogy a lengyelek nagyban hozzájárulnak Nagy-Britannia kultúrájához és gazdasági teljesítményéhez. Mint kifejtette: “társadalmunkban nem lehet helye az idegengyűlöletnek”.

Egy héttel ezelőtt a Londontól északra fekvő Harlow településen fiatalok egy csoportja megtámadott két lengyel középkorút. Az összetűzésben az egyik lengyel meghalt. Az esettel a lengyel sajtó nagy terjedelemben foglalkozott. A lengyel hatóságok elítélték a történteket és reményüket fejezték ki, hogy a brit társhatóságok az incidenst alaposan kivizsgálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik