Nagyvilág

Felgyújtották a gaboni parlamentet a választások után

Újra Gabon elnökévé választották szerdán Ali Bongót, aki csupán hajszállal győzte le ellenfelét, s akinek a győzelme heves tiltakozást váltott ki az ellenzék körében, utcai zavargások törtek ki, a parlamentet is felgyújtották.

Ali Bongo mindössze 1,5 százalékos előnnyel aratott diadalt vetélytársa, Jean Ping felett, aki nem hajlandó elismerni vereségét. A hatóságok már előre számítottak arra, hogy a választás eredményének kihirdetése után nem lesz zavargásmentes a helyzet, s igazuk is lett. Hiába rendeltek ki sok rendőrt az utcákra, az eredményhirdetés utáni percekben kitörtek az indulatok.

A tiltakozók felgyújtották a parlamentet és több más épületet, megrongáltak egy bevásárlóközpontot, kifosztottak egy bankot, valamint összecsaptak a rendőrökkel. Libreville fölött rendőrségi helikopterek köröztek, a hatóságok pedig könnygáz bevetésével próbálták feloszlatni a tiltakozó tömeget.

A választási bizottság által kiadott választási eredményeket a gaboni alkotmánybíróságnak kell jóváhagynia. Mivel az adatokat a vártnál egy nappal később tették közzé, sokan attól tartanak, hogy nem tisztességesen zajlott le a voksok összeszámlálásának folyamata.

A nemzetközi megfigyelők egyébként “átláthatatlannak” minősítették az egyfordulós elnökválasztást ebben az olajban gazdag közép-afrikai országban. Az Európai Unió, az Egyesült Államok és Franciaország arra szólította fel a gaboni választási bizottságot, hogy tegye közzé külön-külön az összes választókörzet eredményét.

Hasonló összecsapásokra és incidensekre került sor Ali Bongo 2009-es hatalomra kerülését követően is, amelyet apja, a hosszú ideig hatalmon lévő Omar Bongo halála előzött meg. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik