Nagyvilág

Fejkendőt viselhetnek a török rendőrnők

A rendőrségben szolgáló nők “sisakjuk vagy sapkájuk alatt eltakarhatják a fejüket” kendővel, “feltéve, hogy kendő az egyenruhával azonos színű, és nem mintázott” – áll az igazságszolgáltatás által elfogadott, a hivatalos közlönyben szombaton közzétett határozatban. A Törökországot 2003 óta kormányfőként, majd elnökként irányító konzervatív Recep Tayyip Erdogant gyakran bírálják tekintélyelvű és iszlamista irányvonala miatt.

Kormánya 2010-ben engedélyezte a kendő viselését az egyetemeken és a parlamentben, az elmúlt két évben pedig a gimnáziumokban is, kiváltva ezzel az 1923-ban Mustafa Kemal Atatürk által megalapított világi köztársaság híveinek elégedetlenségét. Kormánypárti török médiumok az intézkedést kommentálva rámutattak, hogy több nyugati országban – így a Nagy-Britanniához tartozó Skóciában, illetve Kanadában – is viselhetnek kendőt a rendőrnők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik