Nagyvilág

Saját lábát is lángra lobbantotta a gyújtogató

Két súlyos hibát is elkövetett egy gyújtogató Kentuckyban. Először is figyelmen kívül hagyta, hogy alaposan be van kamerázva az épület, amit lángra akart lobbantani, másodszor pedig még fel is gyújtotta magát.

A biztonsági kamerák felvételeit Madisonville rendőrkapitánysága tette közzé. Az látszik rajta, hogy egy fehér autó áll egy épület mellett, amit a hatósági jelentésben csak úgy említenek, mint egy „új üzlet a városban.”

Az autóból kiszáll egy baseballsapkás nő, és betöri a bejárati ajtó egyik üvegtábláját. Aztán egy férfi is kiszáll az autóból, és elkezd Molotov-koktélokat dobálni az épületbe. Rögtön a második palackot elvéti, így sikerül felgyújtania a rövid nadrágját és a cipőjét is. A baki azonban nem szegi kedvét: miután eloltja magát, folytatja a gyújtogatást, majd elhajtanak. Csakhogy az autó rendszáma tisztán látszik a videón.

A rendőrség keresi a tetteseket.

(NBC News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik