Nagyvilág

Hirtelen rengeteg török kért menedékjogot Németországban

Jelentősen nőtt a török állampolgárságú menedékkérők száma Németországban: az idei év első felében 1719-en kerestek oltalmat az európai országban, míg tavaly ez a szám összesen 1767 volt – jelentette a Tagesspiegel című német lap pénteken a migrációért és menekültekért felelős német szövetségi hivatal adataira hivatkozva.

A hatóságok nem tudták megmondani, mennyiben változott a helyzet a július 15-i sikertelen törökországi puccskísérlet után. A legtöbb menedékkérő Törökország délkeleti, kurdok lakta területéről érkezett: az 1719 ember közül 1510 kurd. Az előző évben 1428 volt a kurdok száma a menedékjogot igénylők között. Ők bevallásuk szerint a szülőföldjükön dúló harcok miatt hagyták el hazájukat.

A Délkelet-Törökországban uralkodó feszültség ellenére az illetékes német hatóságok kíméletlenül megrostálják a menedékstátusra igényt tartó kurdokat: az első fél évben kérelmeiknek pusztán 5,2 százalékát bírálták el kedvezően – írta a Tagesspiegel. A bevándorlási hivatal szerint az 1719 török állampolgárságú menedékkérőnek mindössze 6,7 százaléka jogosult védelemre Németországban.

Ankara és az általa terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) között másfél év után tavaly nyáron összeomlott a tűzszünet. Azóta szinte mindennaposak az összecsapások a török hatóságok és a kurd lázadók között, ami miatt rendszeres a kijárási tilalom Délkelet-Törökországban. A PKK 1984 óta fegyverrel küzd a kurd autonómiáért, a konfliktusban eddig mintegy 40 ezren vesztették életüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik