Nagyvilág

Gyásznappá nyilvánította a román kormány Anna hercegnő temetését

A köztiszteletben álló román királyi ház hétfőn elhunyt tagjától a jövő héten vesznek búcsút.

Nemzeti gyásznapot hirdettek Romániában Mihály volt király feleségének halála miatt augusztus 13-ra, amikor a 92 éves korában elhunyt Anna hercegnőt eltemetik a román uralkodók hagyományos nyughelyén, Curtea de Argesen. Az erről szóló határozatot a szerdai kormányülésen fogadták el.

Nemrég írtunk arról, hogy Romániában a királyi ház – bár Mihály királyt 1947-ben megfosztották trónjától – köztiszteletnek örvend, olyannyira, hogy autonóm közhasznú intézménnyé nyilvánítanák, és az állami költségvetésből fedeznék közéleti szerepvállalásának költségeit.

A román alkotmány nem teszi lehetővé, hogy Anna hercegnő állami temetést kapjon, ugyanakkor a védelmi minisztérium hétfőn jelezte, hogy a gyászszertartások helyszínein díszőrséget bocsát a királyi ház rendelkezésére.

Az államfőtől a pártelnökökig szinte minden fontos politikai tisztségviselő részvétet nyilvánított, és méltatta a koronázatlanul is királynéként tisztelt Annát. A hercegnőtől Bukarestben római katolikus, Curtea de Argesen pedig ortodox szertartással vesznek majd búcsút. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik