Nagyvilág

Amnesty: kínozhatják a török puccskísérlet miatt őrizetbe vett embereket

Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogvédő szervezet arra kéri a török hatóságokat, hogy engedjenek független megfigyelőket a puccskísérlet miatt őrizetbe vett emberekhez, mert “alapos bizonyítékok” vannak arra, hogy rosszul bánnak velük, és kínzás és megerőszakolás is előfordul – számolt be az MTI.

Az AI vasárnapi közleménye szerint súlyos bántalmazásos esetekről van szó, amelyek szisztematikusnak tűnnek. John Dalhuisen, a szervezet európai igazgatója emiatt felszólította a török hatóságokat, hogy “tartsák be az emberi jogok terén vállalt nemzetközi kötelezettségeiket”.

Azt is kérte, hogy “ne éljenek vissza a rendkívüli állapot adta lehetőséggel, és ne tiporják földbe a letartóztatottak emberi jogait”. Dalhuisen emlékeztetett arra, hogy “a kínzás tilalma abszolút, és soha nem szabad megsérteni vagy felfüggeszteni az érvényességét”.

Az Amnesty azt javasolja, hogy az Európa Tanács (ET) kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód megakadályozásáért felelős bizottságának (CPT) szakértői sürgősen látogassanak el Törökországba, és tájékozódjanak a fogva tartás körülményeiről.

Törökországnak, amely az ET tagja, kötelessége együttműködnie a bizottsággal, amelynek felhatalmazása van a fogságban lévők meglátogatására, szabadon választva meg a helyszínt és az időpontot – hangsúlyozta.

Az AI felhívta a figyelmet arra is, hogy a független szakértőknek hozzá kell férniük minden helyhez, ahol a több mint tízezer letartóztatott van, legyen az a hely hivatalos vagy nem hivatalos börtön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik