Nagyvilág

Élete árán mentette ki feleségét az árvízből egy idős férfi

Már több mint százan haltak meg a Kínát sújtó özönvízszerű esőzések miatt.

72 éves feleségét mentve halt meg egy idős férfi a súlyos árvizekkel sújtott kínai Hubei-tartományban. A CCTV kínai állami televízió beszámolója szerint az idős nőt túlélők után kutató tűzoltók mentették ki a heves sodrású árvízből. A meg nem nevezett nőt egy fába kapaszkodva találták meg, de amikor közelebb értek, már látni lehetett, hogy egy kötéllel és egy ruhával a fához volt kötözve.

A nő az őt kimentő tűzoltóknak elmondta: férje kötözte ki a fához, hogy ne sodorja el az árvíz, de miután megbizonyosodott arról, hogy felesége biztonságban van, a férfit magával vitte a víz. A szívbemarkoló történet a CCTV beszámolója szerint kínai internetezők ezreit hatotta meg. “Újra hiszek a szerelemben” – emelte ki a kínai állami televízió az egyik kommentet, mint ami jól mutatja az emberek reakcióit a hírre.

A kínai hatóságok közlése szerint már legkevesebb 112 halálos áldozatot követeltek a héten az özönvízszerű esőzések Kínában, és további 91 embert eltűntként tartanak számon.  A legsúlyosabban a fővárost, Pekinget is magában foglaló, észak-kínai Hopej tartományt érinti a hétfő óta tomboló ítéletidő, amely súlyos áradásokat és földcsuszamlásokat okozott.

A térség hatóságainak adatai szerint 72 ember halt meg a heves esőzések miatt és további 78 embernek nyoma veszett. A tartományban fekvő Hszingtaj városában 25-en vesztették életüket és további 13-at eltűntté nyilvánítottak. Hopej területén mintegy 300 ezer embert kellett kitelepíteni otthonából. Korábbi információk szerint a tartomány 11 településén csaknem 2 millió ember szenvedett kárt.

A hétmilliós Hszingtaj területén fekvő Dahszian települést szerda reggel szinte teljesen elsodorta a közeli víztározóból lezúdult víz. Számos lakót az özönvíz ébresztette álmából, és különféle internetes oldalakon sárban heverő gyermekekről készült fotókat lehetett látni.

Az AFP francia hírügynökség arról adott hírt, hogy számos kínai internetes oldal és médium bírálta a kínai illetékeseknek a katasztrófa kezelésével kapcsolatos magatartását, különösen Dahszian területén.  Egy helyi televíziós csatornának egy lakos úgy nyilatkozott, a hatóságok akkor értesítették őket a közeli víztározó megáradásának veszélyéről, amikor a vízszint már nagyon magasan állt, egészen a mellkasáig.

A Beijing News című angol nyelvű hírportál arról számolt be, hogy Vang Kingfej, a Kínai Kommunista Párt egyik hszingtaji képviselője azt mondta, az áradásoknak nem volt áldozata. Kijelentése széles körben haragot váltott ki.

Hszingtajban több ezren tiltakoztak amiatt, hogy a hatóságok túl későn értesítették őket az áradásokról és nem kapnak megfelelő segítséget. Velük szemben több száz rendőr vonult fel a város utcáira.

Kína a déli országrészben is az elmúlt évek egyik legpusztítóbb áradásaival küzd hetek óta. Az év első felében az időjárás okozta katasztrófák következtében életüket vesztettek és eltűntek száma: 576.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik