Nagyvilág

Az amerikai külügyminiszter elmondta, mi az, ami még az Iszlám Államnál is veszélyesebb

John Kerry (Array)
John Kerry (Array)
John Kerry szerint a klímaváltozás ugyanannyira veszélyes, ha nem még veszélyesebb, mint az Iszlám Állam és más szélsőséges csoportok.

John Kerry ezt Bécsben mondta pénteken egy nemzetközi környezetvédelmi konferencián. A klímaváltozás nem vonja magára annyira a közvélemény figyelmét, mint a terrorizmus, de szerinte ez a találkozó van olyan fontos, mint az, amelyet az előző nap tartottak Washingtonban az Iszlám Állam elleni harcról.

Amit Önök most itt csinálnak, az ugyanolyan fontos, mert szó szerint megmentheti az életet ezen a bolygón

– jelentette ki Kerry.

Az értekezlet résztvevői a sztratoszférikus ózonréteg védelmét szolgáló 1987-es montreali jegyzőkönyvet aláíró mintegy kétszáz állam képviselői. A megállapodásban világszerte betiltották a magas légköri ózont lebontó klórozott és fluorozott szénhidrogén vegyületek (CFC) gyártását, kereskedelmét, és használatát. Eredményeként csökkent az Antarktisz fölött kialakult ózonlyuk mérete. A lyuk 2006 szeptemberében volt a legnagyobb.

A pénteki bécsi tanácskozás célja egy újabb vegyületcsoport, a hidrokloro-fluorokarbonok (HCFC) betiltása, amelyek erősítik az üvegházhatást, vagyis a globális felmelegedést. Most csak egyeztetés folyik a tervről, az újabb megállapodást októberben, egy ruandai konferencián tervezik aláírni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik