Nagyvilág

Trump ott lohol Clinton nyakában

Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje két ingadozó államban is átvette a vezetést támogatottságban demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton előtt.

A szerdán közölt legfrissebb felmérések szerint Donald Trumpot többen támogatják Floridában és Pennsylvaniában, mint Clintont, Ohióban pedig pillanatnyilag holtverseny alakult ki a két várható elnökjelölt között.

Ingadozó államok

  • Ezeket a szövetségi államokat úgynevezett ingadozó államokként tartják számon, ami azt jelenti, hogy választói viszonylag kiszámíthatatlanok, nem elkötelezetten republikánusok, vagy demokrata pártiak, az elnökválasztásokon változóan szoktak dönteni.
  • Az ingadozó államokban kivívott győzelem többnyire garantálja az elnökjelöltnek a győzelmet az elnökválasztáson.

A felmérést a Quinnipiac Egyetem tette közzé.

A kutatás szerint Floridában és Pennsylvaniában kicsiny többséggel ugyan, de egyértelműen Trump a népszerűbb, támogatottabb, míg Ohióban fej-fej mellett halad a két várható elnökjelölt. Floridában a közvélemény-kutatásban megkérdezettek 42 százaléka Trumpot, míg 39 százaléka Clintont támogatja, Pennsylvaniában pedig – ahol 1988 óta nem tudott nyerni republikánus elnökjelölt – Trump támogatottsága 43 százalékos, míg Clinton a megkérdezettek 41 százalékánál népszerű. Ohióban a két politikus pillanatnyilag 41:41 százalékos népszerűséget tudhat magáénak.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

Hillary Clinton kampánya azonnal reagált a közvélemény-kutatás eredményeire.

Brian Fallon, Clinton kampányának szóvivője Twitter-bejegyzésben szögezte le:

Tudjuk, hogy a csata szoros lesz egészen a választás végéig, ezért továbbra is nagyon keményen dolgozunk. Trump komoly veszély.

Egy másik felmérés is Clinton eddigi előnyének olvadását jelzi. A Marist közvélemény-kutató készített felmérést a regisztrált szavazók véleményéről, s az derült ki, hogy Clinton előnye országos szinten három ponttal apadt Trump előtt. Június végén, a Fox televízió felmérése még hatpontos Clinton-előnyt mutatott.

Közben Donald Trump – aki Indianában kampányol és szerdán reggel az állam kormányzójával, Mike Pence-szel, az egyik lehetséges alelnökjelöltjével tárgyalt – lemondásra szólította fel Ruth Bader Ginsburg asszonyt. Ginsburg az alkotmánybíróság szerepét ellátó szövetségi Legfelső Bíróság egyik liberális bírája, aki a napokban három interjúban is erősen bírálta Donald Trumpot, s a többi között azt nyilatkozta, hogy Kanadába költözik, ha Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

Hétfőn a CNN hírtelevízióban például “szédelgő csalónak” nevezte a republikánusok várható elnökjelöltjét.

Megnyilvánulása pártállástól és politikai nézetektől függetlenül is visszatetszést keltett, a Legfelső Bíróság tagjai ugyanis nem nyilvánítanak véleményt politikai kérdésekben. Jól érzékelteti a helyzetet, hogy még a liberális sajtó két legfontosabb lapja, a The Washington Post és a The New York Times is vezércikkben foglalt állást Donald Trump mellett.

Ginsburg bíró mindenkit zavarba ejtett a rólam elmondott nagyon buta politikai állásfoglalásaival

– írta szerdán Twitter-bejegyzésében Trump, s lemondásra szólította fel a bírát.

A The Washington Post szerdai száma a valamennyi amerikai bírára érvényes szabályzatra emlékeztette Ruth Bader Ginsburgöt: a bíráknak tilos nyilvánosan támogatni vagy ellenezni bármilyen közhivatalra pályázót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik