Nagyvilág

Mégsem úszta meg Clinton

Újraindítja az amerikai külügyminisztérium belső vizsgálatát Hillary Clinton volt külügyminiszter és munkatársai e-mail-botrányának ügyében - jelentette be a külügyi szóvivő helyi idő szerint csütörtök későn este.

John Kirby, a külügyminisztérium szóvivője közleményben jelentette be: a tárca újrakezdi a belső vizsgálatot annak megállapítására, hogy Hillary Clinton és legfontosabb munkatársai hanyagul kezelték-e a titkosított információkat Clinton külügyminisztersége idején.

A külügyminisztériumban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bűnügyi nyomozásával egyidejűleg szintén folyt belső vizsgálat, de a minisztérium ezt az idén áprilisban, éppen az FBI nyomozására hivatkozva, felfüggesztette. Most viszont, hogy az igazságügyi minisztérium úgy döntött, nem emel vádat a volt külügyminiszter ellen, a külügyminisztérium újraindítja belső vizsgálatát.

John Kirby nem jelölt meg pontos dátumot a vizsgálat befejezésére.

Igyekszünk a lehető leggyorsabban lezárni, de nem kényszerítünk magunkra pontos dátumot

– fogalmazott.

Hozzátette, hogy a minisztérium a lehetőségekhez képest a legátláthatóbban kíván foglalkozni az üggyel.

Kirby ugyanakkor közölte: egyes volt külügyi tisztségviselők “adminisztratív szankciók” elé néznek. Ennek részleteiről azonban szintén nem adott tájékoztatást. Az ABC televízió és a Politico című lap értesülései szerint a szankciók érinthetik Huma Abedint, Clinton legközelebbi munkatársát és Jake Sullivan biztonságpolitikai tanácsadót, akit a demokraták várható elnökjelöltje – megválasztása esetén – nemzetbiztonsági tanácsadónak szánna. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik