Szerencsére úgy tűnik, hogy a NATO erősebb pozícióban van, mint azt magáról feltételezné. És ami még ennél is fontosabb, ezzel az orosz elnök, Vlagyimir Putyin is tisztában van. Elkerülhetetlen, hogy a NATO erős védelmi vonalat építsen ki keleten. De valószínűleg már ez sem lesz elég ahhoz, hogy mérséklődjön a szövetség és Oroszország közti feszültség, és elmaradjon egy esetleges nyílt konfliktus.
A NATO vélekedése Oroszország katonai fenyegetéséről gyökeresen megváltozott a krími konfliktus kirobbanása óta.
A nyugat számára Oroszország revizionista, neoimperialista, terjeszkedő politika képviselője lett, amely célul tűzte ki a hidegháborút követő európai politikai rend megbuktatását és a NATO tagállamok közti szövetség gyengítését.
Putyin székéből mindez egészen másképp festhet. Számára szovjet szavakkal élve „a nemzetközi helyzet” egyre fokozódott az elmúlt években. Feltételezése, miszerint az USA az ő kormányának megdöntése miatt hirdeti a demokráciát szerte az országban, így már értelmet nyer. Oroszország katonai hadereje, összevetve a NATO-országokéval mind harckészültség, mind nukleáris fegyverek, mind légvédelmi rakéták, mind a kibernetikai és hibrid fegyverek szempontjából, alulmarad.
NATO és Oroszország a nemzetközi politikában jól ismert biztonsági dilemmában rekedt. Mindkét állam önérdekei szerint saját biztonságát növeli. A folyamat eredménye azonban az, hogy a teljes nemzetközi rendszer destabilizálódik, ezáltal csökken az egyes államok biztonsága is.
A Kreml két fontos tényezőt nem vesz figyelembe. A NATO egy védelmi szövetség. Teljességgel kizárt, hogy indokolatlanul támadást indítson Oroszország ellen. És még, ha idővel képes is lenne katonai akcióival elrettenteni az oroszokat, egy ilyen offenzívához sokkal komolyabb hadügyi befektetésekre lenne szüksége annál, mint ami jelenleg a rendelkezésére áll.
Ésszerű a feltételezés, hogy a Kreml hamarabb tenne diplomáciai lépéseket arra, hogy a balti országokat az érdekszférájába vonja, mintsem, hogy Szentpétervártól néhány száz kilométerre nyílt konfliktust vállaljon a NATO-csapatokkal. Nyugaton számos elemző Grúzia és Ukrajna elleni orosz agresszióból tévesen hasonló következtetésre jutott a balti államokkal kapcsolatban. Ez a fajta gondolkodás súlyosan félreértelmezi Oroszország döntéseit.
A Kreml komolyan veszi az Észak-atlanti Szerződés 5. cikkelyét. Mi másért kelne háborúra éppen Grúziával és Ukrajnával, ha nem azért, hogy mindkét államot visszatartsa a NATO-szövetségtől? A balti államok viszont már a NATO tagjai. 2004-ben a Kreml felemelte hangját csatlakozásuk ellen, de katonai eszközöket nem vetett be megfékezésükre. Egyfelől azért, mert az elszenvedett veszteséget nem tartotta komoly fenyegetésnek. Másfelől pedig azért, mert az orosz haderő abban az időben még igencsak elhanyagolt állapotban volt. A Kreml számára a balti államok „elvesztek”, amit Ukrajnával kapcsolatban már nem engedhet meg magának. Oroszország sokat kockáztatna, ha megtámadná a világtörténelem eddigi legerősebb katonai szövetségét. Putyin minden kétséget kizáróan a NATO szövetség meggyengítésén dolgozik. De erre vannak sokkal kevésbé veszélyes eszközei is, amelyek gyakran nem állnak kapcsolatban katonai és biztonságpolitikai céljaival.
A védelem és elrettentés játékának továbbgyűrűzése tovább bonyolítja a helyzetet. A szövetséges hajó gdanski látogatása 80 mérföldnyi távolságra hozta a NATO-t Kalinyingrádtól. Az orosz vadászgépet az amerikai hajó felett a Balti-tengeren valószínűleg csak figyelmeztetésnek szánták. Ehelyett az orosz agresszió újabb bizonyítékaként értelmezték.
Még több NATO-katona, tank és tüzérségi ágyú az orosz határ mentén elrettenthető lehet, de a Kremlt arra is ösztönözheti, hogy szembeszálljon sérülékeny és gyenge szomszédjaival. A NATO gazdag történelmi örökséggel rendelkezik arról, hogy miként biztosítson diplomáciai lehetőséget a béke fenntartására a Szovjetunióval, miközben védelmi hadműveletek előkészítését végzi. 1967-ben a Harmel-doktrína közös védelem fejlesztését és jó diplomáciai kapcsolatok fenntartását javasolta a Varsói Szerződés tagállamaival.
Napjainkban a NATO és Oroszország talán a hidegháború új fejezetét nyitja meg. A július 8-9-i varsói NATO-csúcstalálkozó talán lehetőséget teremt arra, hogy a tagállamok és Oroszország közös munkával visszafordítsák a vészjósló folyamatokat.
(via Foreign Affairs)
