Oroszország óva intette az Egyesült Államokat a szíriai kormányerők elleni légicsapástól. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő azt mondta: a Bassár el-Aszad megbuktatására tett kísérlet nem járulna hozzá a terrorellenes küzdelem sikeréhez, sőt, teljes káoszba taszítaná a térséget.
Peszkovot arról kérdezték, hogy mi a véleménye arról, hogy 51 amerikai külügyi tisztségviselő egy bizalmas dokumentumban az Aszad erői elleni katonai akcióra szólította fel Obama elnököt.
Obama a szíriai konfliktus kezdete óta szorgalmazza Aszad lemondását, de eddig csak a terrorszervezetek elleni légicsapásokra adott felhatalmazást. Oroszország viszont tavaly szeptember óta légierejével támogatja a rezsimet, amely a terroristákkal és a felkelőkkel szemben is komoly sikereket ért el ennek köszönhetően. (MTI)