Nagyvilág

Újabb szélsőségesek lehetnek úton Franciaországba és Belgiumba

A belga hírszerzés értesítette a francia hatóságokat a magas szintű terrorveszélyről.

Figyelmeztetést küldött a belga hírszerzés a francia rendőrségnek és a terrorellenes hatóságoknak arról, hogy szélsőségesek kis csoportjai indultak Szíriából Franciaországba és Belgiumba, ahol merényleteket terveznek végrehajtani.

A francia hatóságok az információt óvatosan kezelik, mert rendszeresen kapnak hasonló tájékoztatást – mondta az AP francia biztonsági forrása. Vagyis ez semmit nem változtat azon, hogy az országban most is magas fokú készültség van a tavalyi terrortámadások, és a foci-Eb-t érintő fenyegetések miatt. Arról nincs információ, hogy hány szélsőséges lehet úton Nyugat-Európába, és milyen célpontjaik vannak.

A belga Derniere Heure című lap értesülése szerint tíz nappal ezelőtt hagyták el Szíriát olyan dzsihadista harcosok, akik fegyverekhez férhetnek hozzá. Feltehetően útlevél nélkül utaznak, és Törökországon, valamint Görögországon keresztül próbálnak Európába jutni. A lehetséges célpontok között szerepel egy brüsszeli bevásárlóközpont, egy amerikai gyorsétterem-lánc, és a rendőrség – írták.

Belgiumban a négyfokú skálán hármas szintű készültség van érvényben, ami azt jelenti, hogy komoly esélye van a támadásnak. A belga válságközpont szóvivője elmondta: a szóba jöhető célpontok védelem alatt állnak. (AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik