Letartóztattak Nyugat-Virginia államban egy nőt és vőlegényét, akik ezer dollárért megpróbálták eladni a nő 3 hónapos csecsemőjét, hogy a pénzből kábítószert tudjanak vásárolni – jelentette a WSAZ televízió. A húszéves Jonathan Flint és a 25 éves Ashley Harmon egy közelükben lakó nőt próbáltak rávenni arra, hogy vegye meg tőlük a gyereket.
Miután a nő elutasította az ajánlatot, a pár lement ötszáz dollárra, de az idős nő így is nemet mondott. Végül arra vállalkozott, hogy addig vigyáz a gyerekre, amíg a pár elgyalogol egy távol lévő boltba. Flint és Harmon azonban csak másnap jelentkezett a gyerekért, aki addigra már a gyámügyeseknél volt.
A nő, akinek megpróbálták eladni kicsit a WSAZ televízió híradójának elmondta: a gyerek látszólag beteg volt, folyamatosan remegett és sírt. Carolyn Redden a 911-es segélyhívón kért segítséget. Elmondása szerint az egyik kiérkező mentős közölte, hogy a kicsinek drogelvonási tünetei vannak.
A gyereket kórházba vitték, majd a helyi gyámügyi hatóság nevelőszülőknél helyezte el. Állapotáról nem közöltek információkat.
A párt a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte, és gyerek eladására tett kísérlet valamint életveszélyt okozó súlyos gyerekbántalmazás vádjával indítottak eljárást ellenük.