A határozatot a 450 tagú törvényhozás 247 képviselője támogatta. Az előterjesztés szövege szerint a város 1926-ban kapta a Dnyipropetrovszk nevet, amely a Dnyeper folyó és az 1878-1958 között élt Hrihorij Petrovszkij bolsevik forradalmár, szovjet politikai vezető nevének ötvözése. Petrovszkij egyik fő szervezője volt a Sztálin által elrendelt kötelező gabonabegyűjtéseknek, amelyek az 1932-33-as ukrajnai nagy éhínséghez (holodomor) vezettek.
A döntést ellenezte a kijevi Majdan-tüntetések nyomán hivatalából eltávolított Viktor Janukovics volt államfő egykori híveiből álló Ellenzéki Blokk. Olekszandr Vilkul, a párt parlamenti képviselője alternatív javaslatot nyújtott be, amelyben azt kezdeményezte, hogy őrizzék meg a Dnyipropetrovszk elnevezést, megváltoztatva annak etimológiáját, amely alapján a város Szent Péter apostol tiszteletére viselné tovább a nevét. A javaslatot azonban a törvényhozás elvetette.
Ukrajnában tavaly áprilisban született meg az úgynevezett dekommunizációs törvény, amely egyebek mellett betiltotta a kommunista és a náci propagandát, valamint a két totalitárius rendszer jelképeinek használatát. Azóta a kommunista diktatúra vezéralakjainak csaknem 140 emlékművét – köztük 40 Lenin-szobrot – távolítottak el, és számos települést, utcát kereszteltek át országszerte.
Egy hete a parlament 124 település nevét változtatta meg, a Donyeck megyei Krasznoarmijszkot például Pokrovszkra.