Élet-Stílus

Babája született az MH-17 katasztrófában három gyermekét elveszített párnak

„Violet megszületése megerősít bennünket a hitünkben, hogy a szeretet erősebb a gyűlöletnél.”

Gyermeke született annak a párnak, amelynek három gyermeke halt meg 2014-ben az Ukrajna felett lelőtt Malaysian Airlines-gépen.

A 298 halálos áldozatot követelő katasztrófában vesztette életét a 12 éves Mo, a 10 esztendős Evie, és a nyolcéves Otis, valamint nagypapájuk, Nick Norris.

A szülők, Anthony Maslin és Marite Norris bejelentették, hogy ma, május 12-én megszületett kislányuk, Violet May Maslin. Az ausztrál külügyminisztériumnak eljuttatott közleményben Maslinék azt írják, hogy a nacionalista düh által elindított lövedék szétszakította a családjukat 2014. július 17-én.

Hiszünk benne, hogy Mo, aki szombaton ünnepelte volna 14. születésnapját, Evie, aki jövő héten töltené be a 12-t, és Otis, aki jövő hónapban lenne 10 éves, valamint nagypapájuk, Nick küldték nekünk ezt a csodálatos ajándékot. Violet megszületése megerősít bennünket a hitünkben, hogy a szeretet erősebb a gyűlöletnél.”

A közleményben leírják azt is, hogy azóta is a tragédia okozta fájdalom határozza meg az életüket, de, ahogy fogalmaznak,

Violet születése, és az a tudat, hogy mind a négy gyerekünk örökre velük lesz, fényt hoz a sötétségünkbe”.

A Maslin család Marthin Luther Kinget idézi:

A sötétség képtelen kiűzni a sötétséget; csak a fény képes rá. A gyűlölet képtelen kiűzni a gyűlöletet, csak a szeretet képes rá.”

Fotó: Ausztrál Külügyminisztérium

Fotó: Ausztrál Külügyminisztérium

Ajánlott videó

Olvasói sztorik