Pénteken a Republikánus Párt texasi szervezetében szavazást tartanak az Egyesült Államoktól való elszakadásról. Ezt a helyi szervezet egyik bizottságának határozata tette lehetővé. Noha az szinte egészen biztos, hogy nem fogják megszavazni az elszakadást, a teljes függetlenség hívei most nagyon boldogok, hogy sikerült elfogadniuk a határozatot.
Texas története egyébként bővelkedik a függetlenségi törekvésekben, noha több pénzt kap az állam az Egyesült Államoktól, mint amennyit befizet a közös kasszába. Különállásukat sokféleképpen igyekeznek hangoztatni, a helyi sört „Texas nemzeti söreként”, vagy a Texas Monthly című lapot „Texas nemzeti magazinjaként” hirdetik.
A legújabbkori elszakadási mozgalmak az 1990-es években éledtek fel. 1997-ben lehetett erről először hallani széles körben, amikor öt szeparatista elrabolt egy házaspárt. Őket később kilenc évnyi börtönre ítélték.
Vannak ugyanakkor diplomatikusabban fogalmazó és fellépő elszakadáspárti csoportok is. Ezeknek négyévente sikerül elérniük, hogy a szavazócédulára kerüljön fel az elszakadás is, mint opció. 2009-ben az állam akkori kormányzója, Rick Perry egyenesen azt mondta: ha a washingtoni kormányzat beleüti az orrát az életükbe, Texas kész az elszakadás kimondására. Végül aztán kihátrált ebből a kijelentésből, azt mondta, félremagyarázták a szavait.
Három évvel később a Texasi Nemzeti Mozgalom bejelentette, hogy tagjainak száma négyszáz százalékkal gyarapodott, és ugyanabban az évben mintegy 125 ezren írták alá az elszakadásról szóló petíciót, amit benyújtottak a Fehér Háznak. Az Obama-kormányzat közölte: szó sem lehet elszakadásról.
Egy felmérés szerint egyébként a texasiak mintegy 70 százaléka az Egyesült Államokon belül képzeli el a jövőjét. (MTI)