Nagyvilág

Az osztrák vasút vezérigazgatója lehet az új kancellár

Sajtóértesülések szerint Christian Kernnek jelentős támogatottsága van a kormánypártban.

Hamarosan megszülethet a döntés az osztrák kormányfő személyéről, miután az Osztrák Szociáldemokrata Párt több tartományi szervezete mellett a legnagyobb befolyással bíró bécsi szervezet is támogatja Christian Kernt, az Osztrák Szövetségi Vasutak vezérigazgatóját a kancellári tisztségre.

A Kurier című napilap szerint Kern „eredményes megbeszélést” tartott a pártot átmenetileg vezető Michael Häupl bécsi polgármesterrel, akit sokan „királycsinálóként” tartanak számon, döntő szava lehet a következő kormányfő személyével kapcsolatban. A német Spiegel szintén úgy tudja: Kern lesz az új kancellár, egyben a szociáldemokrata párt elnöke.

Sajtóértesülések szerint a párt kilenc tartományi szervezete közül hét szavazott bizalmat Kernnek, de hivatalos bejelentés erről még nem volt. Häupl hivatala sem erősítette még meg az értesüléseket.

A szociáldemokratáknak azért kell új kancellár után nézniük, mert a tisztséget eddig betöltő Werner Faymann hétfőn váratlanul lemondott minden tisztségéről. Azóta a pozíciót ideiglenesen Reinhold Mitterlehner alkancellár, a koalíciós partner Osztrák Néppárt elnöke vette át. Faymann a párton belüli támogatottságának megromlásával indokolta távozását. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik