Lehetséges, hogy ők maguk állítottak elő vegyi fegyvereket, ami rendkívül nyugtalanító
– mondta a tisztségviselő az AFP-nek.
Ez azt jelenti, hogy megvan hozzá a technológiájuk, a gyártási ismereteik, és hozzáférnek olyan alapanyagokhoz, amelyek felhasználhatók vegyi fegyverek előállítására.
A hírügynökség emlékeztet: John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója februárban már bejelentette, hogy tudomása szerint az Iszlám Állam rendelkezik vegyi fegyverekkel, és már több alkalommal használta is. A CIA úgy véli – mondta az igazgató a CBS televíziónak adott interjújában -, hogy képes kis mennyiségben klórgázt és mustárgázt előállítani.
Peter Cookot, a Pentagon szóvivőjét is idézi az AFP, eszerint az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció március elején kifejezetten a dzsihadisták olyan létesítményei ellen intézett légicsapásokat, amelyek lerombolása csökkentette a terrorista szervezet képességét vegyi fegyverek gyártására.
Az OPCW vizsgálatai során több bizonyítékot is talált arra, hogy mustárgázt vetettek be Irakban és Szíriában, így az Aleppó tartománybeli Marea közelében.
Március 9-én az Iszlám Állam vegyifegyver-támadást intézett az észak-iraki Taza város ellen, három gyermek halálát okozva, 1500 embert pedig megsebesítve. Az akkori hírügynökségi jelentések szerint három óra leforgása alatt mintegy 45 rakétát lőttek Tazára, helyi biztonsági illetékesek szerint a támadás során klórgázt vetettek be az iszlamisták. Állítólag még folynak a vizsgálatok azzal kapcsolatban, hogy a szélsőségesek hogyan jutottak ehhez a vegyi fegyverhez. (MTI)