Nagyvilág

Svájci sajtot csináltak bin Laden testéből a kommandósok

Az Oszama bin Ladent megölő amerikai SEAL Team Six elitegység szitává lőtte az al-Kaida egykori vezetőjét, ezért nem fog a Fehér Ház képet közölni a holttestéről - írta a Business Insider (BI) amerikai hírportál hétfőn, bin Laden megölésének ötödik évfordulóján.

A hírportál két meg nem nevezett bizalmas forrásra hivatkozva közölte, a SEAL elitegység tagjai a rajtaütés után egymást váltva ürítették a táraikat bin Laden testébe. Miután a kommandósok végeztek, legalább száz lövedék volt bin Ladenben – írta a Business Insider.

A hírportál megjegyzi, a modern hadviselés szabályai megengedik a katonáknak, hogy pár lövedéket az ellenség testébe lőjenek azután is, hogy ő már a földre került. Ezt azért tehetik meg, hogy biztosra menjenek abban, végeztek az ellenséggel, ő már halott, s nem jelent többé fenyegetést. Persze csak akkor tehetik ezt, ha az illető nem jelezte megadási szándékát.

A SEAL kommandósok azonban túlzásba estek, semmi nem indokolta azt, hogy “svájci sajtot” csináljanak bin Laden testéből.

A Business Insider rámutat: nem azért nem mutatnak be képet az al-Kaida egykori vezetőjéről, mert azon egy lőtt sebekkel borított test lenne látható, hanem mert ez a fajta túlzó viselkedés elterjedt a SEAL-ben.

A hírportál szerint ez a magatartás egyebek közt a számtalan harci bevetés, a poszttraumatikus stressz szindróma, a szétesett család, illetve maga a háború miatt alakul ki.

A BI szerint ha a Fehér Ház bemutatná a képet arról, hogy mi maradt bin Ladenből, nemzetközi botrányt váltana ki, aminek következtében olyan elit műveletek után indulna vizsgálat, amikről sokan nem szeretnék, hogy napvilágra kerüljenek.

A hivatalos amerikai közlés szerint miután a kommandósok végeztek Oszama bin Ladennel, holttestét visszavitték egy amerikai repülőgép-hordozóra, ahonnan vízbe temették valahol az Arab-tenger északi részén. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik