Több légicsapást és több amerikai katonát ígért az Iszlám Állam ellen Szírában és Irakban az amerikai védelmi miniszter, Ashton Carter. A politikus az Egyesült Arab Emírségekben beszélt szombaton Washington terveiről.
Az amerikai média beszámolója szerint a Pentagon vezetője az Abu Dzabi melletti Al-Dafra légibázison fejtette ki álláspontját. Többek között erről a légibázisról szállnak fel a gépek az Iszlám Állam terroristái elleni csapásaikhoz.
Carter hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok még erőteljesebben akar fellépni a terroristák ellen és mindennek csupán “leleményességünk korlátai szabnak határt”.
Carter az amerikai szárazföldi csapatok létszámának növelését, gyakoribb légicsapásokat, kibertámadásokat helyezett kilátásba szíriai és iraki területeken. Értésre adta egyúttal azt is, hogy az Egyesült Államok megváltoztatni készül az Iszlám Állam elleni fellépésének természetét: a terepen végzett hírszerzői munka javulásával összhangban gyorsabb célzott támadásokat ígért. “Amint egyre többet és többet tudunk meg az ellenség legfőbb vezetőiről, képesek leszünk egyre erőteljesebben támadni őket” – fogalmazott a politikus.
Pár nappal ezelőtt Joseph Dunford tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője fejtette ki újságíróknak, hogy az ő és Ashton Carter véleménye szerint Irakban meg kell növelni az amerikai katonák létszámát, ehhez a döntéshez egyelőre várják Obama elnök és az iraki kormány egyetértését. Dunford és Carter szerint a felgyorsított küzdelem azt is jelenti, hogy az amerikaiak Apache típusú harci helikoptereket is bevethetnek, és amerikai katonai tanácsadókat vezényelhetnek az iraki hadseregbe.
Mostani rövid tájékoztatóján Ashton Carter arról is beszélt, hogy Obama elnök bátorítani fogja az Öböl-térség országait, hogy anyagilag is járuljanak hozzá Irak újjáépítéséhez. Obama elnök egyébként a jövő héten részt vesz az Egyesült Államok és az Öböl-menti Együttműködési Tanács ezúttal Szaúd-Arábiában tartandó csúcsértekezletén.