Nagyvilág

Listázzák a pedofilokat és erőszakos bűnözőket a lengyelek

pedofil (pedofil)
pedofil (pedofil)
Két listát hoznak létre Lengyelországban a parlamenti szavazás után. Az egyik nyilvános lesz, a másik csak a hivatalos szervek számára hozzáférhető.

A nemi erőszak elkövetőinek nyilvántartását elrendelő törvényt hagyott jóvá a lengyel parlament (szejm). A jogszabály mindenki számára elérhetővé teszi a pedofil tettek elkövetése miatt jogerősen elítéltek listáját – jelentette a lengyel sajtó.

A csütörtök esti szavazáson a jogszabályt a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) képviselői – két ellenszavazat kivételével – támogatták, hozzájuk csatlakozott az ellenzéki Lengyel Parasztpárt három képviselője és három független is. A többi tömörülés tartózkodott.

A két lista

A nemi erőszak elkövetőinek nyilvántartását két részre osztják: a részletes személyazonosító adatokat és fényképet is tartalmazó zárolt listához a bíróságoknak, az ügyészségnek, a rendőrségnek, a belbiztonsági hivatalnak (ABW), a korrupcióellenes hivatalnak (CBA), a vámhatóságoknak, valamint a közigazgatási szerveknek lesz hozzáférésük.

A pedofil, illetve a különös kegyetlenséggel elkövetett tettek miatt elítélteket, valamint az emiatt büntetett előéletűeket a másik, nyilvános listán is számon tartják majd. Itt a részletes azonosító adatok nem szerepelnek, elérhető lesz viszont annak a községnek a neve, ahol tartózkodnak. Az ellenzéki Polgári Platform és a Nowoczesna (Modern) képviselői a parlamenti vita során ellenezték a nyilvános listát, mindenekelőtt az érintettek környezetének reakcióitól tartva.

Megúszható a listázás

Bírósági döntés alapján, különösen indokolt esetekben – tekintettel például az elkövetők életének védelmére vagy a fiatalkorú áldozatok érdekeire – el lehet tekinteni attól, hogy az érintetteket felvegyék a nyilvános listára. Az országos rendőr-főkapitányság honlapján emellett a nemi erőszak körébe tartozó bűntettek térképe lesz elérhető, ami alapján a lakosság az adott területen fennálló helyzetről tájékozódhat.

Lengyelországban a fiatalkorúak ellen elkövetett nemi erőszak 12 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A Rzeczpospolita lengyel napilapban tavaly decemberben közölt adatok szerint az utóbbi 12 év alatt mintegy 6500 embert ítéltek el pedofília miatt. Rendőrségi statisztikák szerint a pedofil tettek elkövetői a leggyakrabban a gyerekek családtagjai, az esetek többségében alacsony képzettségűek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik