Hajdu János TEK-főigazgató elmondta: a terrorelhárítás emberei fokozottan jelen vannak azokon a közterületeken, amelyeket a rendőrség eddig is védett, így a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a pályaudvarokon és a belvárosban. A TEK a stratégiai csomópontokat is őrzi a jövőben, így például a paksi atomerőművet – tette hozzá.
![A TEK nem vizsgál csomagokat, de mindenhol jelen van 1 24.hu / Pál Anna Viktória](http://24.hu/app/uploads/2016/03/20160322142609_img_17341.jpg)
Az M1-nek adott interjúban a főigazgató hangsúlyozta: addig tartanak az intézkedések, amíg meg nem tudják, hogy fenyegeti-e Magyarországot terrorveszély.
Közölte: a TEK nem vizsgálja az utasok csomagjait a repülőtéren, mert ez nem dolga, erre külön személyzet van. A TEK a repülőtérhez vezető utat blokkolja fizikailag, tűzszerészeti feladatokat lát el, valamint az utasok beszállításánál végez egy rendkívüli ellenőrzést.
Hajdu szerint talán még ennél is fontosabb a TEK-nek az a tevékenysége, amely nem látható: a hírszerzési és titkosszolgálati szervek kimondottan a magyar vonatkozású információkat gyűjtik a terrorveszély lehetséges forrásairól, és soron kívül egyeztetnek ezekről a TEK-kel.