Nagyvilág

Auschwitzi túlélő a világ legidősebb férfije

Meghalt a japán korrekorder, egy izraeli férfihez került a megtisztelő cím. 1903-ban született az új csúcstartó, túlélt két világháborút és egy holokausztot.

Jiszrael Krisztal lett a legvénebb férfi a világon azt követően, hogy az eddigi japán rekorder, Koide Jaszutaro életét vesztette. A BBC szerint azonban nem is ez a hírérték igazán, hanem hogy a 112 éves és 178 napos Krisztal túlélte mind a két világháborút, sőt az auschwitzi haláltábort is.

Krisztal 1903-ban született a lengyelországi Zarnowban, majd az első világháborúban elszakadt a szüleitől. Később Lódzba költözött, és a családi ruhaüzletben dolgozott, majd a nácik megszállása után a helyi gettóba kényszerült. Itt halt meg két gyereke, őt és nejét pedig az auschwitzi lágerbe vitték.

Itt a felesége is meghalt, Krisztal pedig kényszermunkásként húzta ki a felszabadulásig. Amikor az orosz szövetséges csapatok megtalálták, csak 37 kilogrammot nyomott. A második világháború után, 1950-ben az izraeli Haifába költözött, újranősült, ismét gyereke lett és folytatta a ruhaüzletet.

Amikor Krisztal átvette a Guinness World Records oklevelét, közölte, nem tudja, mi a hosszú élet titka, és úgyis mindent fölülről döntenek el.

Voltak okosabb, erősebb és szebb külsejű férfiak is nálam, akik már nincsenek életben. Ami maradt számunkra, az az, hogy tovább dolgozzunk, amilyen keményen csak tudunk, hogy felépítsük, ami elveszett.

Lánya, Sula Kuperstoch szerint apja nézeteit nem mérgezte meg a láger, optimista és bölcs maradt, illetve értékeli azt, amije van.

Jelenleg a világ legidősebb embere egy amerikai nő, Susannah Mushatt Jones, aki 115 éves és 249 napos. Az abszolút rekorder pedig egy francia nő, Jeanne Calment, aki 122 évesen és 164 naposan halt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik