Nagyvilág

Vádat emeltek a volt brazil államfő ellen

Pénzmosás és vagyon eltitkolása miatt vádat emelt Luiz Inácio Lula da Silva volt brazil államfő ellen szerdán a Sao Pauló-i ügyészség, közölte helyi idő szerint szerdán a Globo televízió.

Ugyanebben az ügyben vádat emeltek a volt elnök felesége, Marisa Letícia és idősebbik fiúk, Fabio Luiz ellen is.

Az ügyészség nem hozta nyilvánosságra, hogy mivel vádolják őket, de a nyomozószervekre hivatkozó híradások szerint a Lula-család eltitkolt tengerparti luxusingatlanja miatt állítják őket bíróság elé. A vád szerint a Lula-család egy pénzmosási ügylet révén jutott hozzá a Sao Pauló-i szövetségi állam Guaruja üdülővárosában lévő ingatlanhoz. Ezt a gyanút táplálja az is, hogy a volt államfő a ház megvásárlásakor eltitkolta kilétét. A házat Petrobras-botrányban érintett OAS vállalat építette. Lula tagadja, hogy Guarujában luxusházat birtokol.

Lulát a múlt pénteken előállította és négy órán át hallgatta ki a rendőrség. Dilma Rousseff jelenlegi államfő elítélte a kényszerintézkedést, de hozzátette, hogy a vizsgálatot le kell folytatni, és a bűnösöket meg kell büntetni, kormánya pedig garantálja a nyomozóhatóságok függetlenségét.

Luiz Inácio Lula da Silva egykori brazil államfő elleni vádemelés és előállítása a Petrobras állami olajcéggel kapcsolatos korrupciós vizsgálatok egyik fő fejleménye. Lula 2003 és 2010 között volt elnök, amikor a dél-amerikai állam ügyészsége szerint az állítólagos vesztegetési esetek többsége történt az állami olajvállalatnál.

A korrupciós botrányok középpontjában a Petrobras és több tucat politikus áll, legnagyobbrészt a kormányzó Brazil Munkáspárt (PTB) tagjai, hivatalban lévő és volt honatyák, illetve más politikusok. Az ügyészség szerint dollármilliárdokat sikkasztottak el a legnagyobb brazil vállalaton keresztül, kenőpénzzel szerzett megrendelésekkel és más módszerekkel. A korrupciós hálózat felgöngyölítése hónapok óta folyik.

A brazil rendőrség szerint bizonyíték van arra, hogy bűncselekményekkel segítették finanszírozni a PTB kampányait és kiadásait. Lula a vesztegetési ügyletekből hasznot húzott, a Petrobras révén pénzhez és luxusingatlanokhoz jutott. Lula utódja, Rousseff szintén a PTB-hez tartozik.

A brazil média szerdai híradásai szerint a PTB tagjai nyomást gyakorolnak Rousseffre, hogy miniszteri posztot ajánljon fel kormányában a pártalapító Lulának, megakadályozandó a letartóztatását. Ricardo Berzoini törvényhozási ügyekért felelős tárcavezető azt mondta, hogy Lula csatlakozhat a kabinethez, ha akar, “a labda az ő térfelén van”. Amennyiben Lulát miniszterré nevezik ki, akkor csak a legfelsőbb bíróság ítélkezhetne felette, a Petrobras-ügyben eljáró szövetségi bíró számára elérhetetlen lenne.

Kiemelt kép: Europress Fotóügynökség

(BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik