Nagyvilág

Ukrán válság: Kijev és Berlin szerint nem történt előrelépés

Miközben Párizs közlése szerint a “normandiai négyek”, azaz Oroszország, Ukrajna, Franciaország és Németország külügyminiszterei csütörtökön megállapodtak a francia fővárosban arról, hogy még 2016 első felében választásokat kell rendezni Kelet-Ukrajnában, Berlin és Kijev közlése szerint nem történt előrehaladás a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezését illetően.

Az éjszakába nyúló tárgyalások után rendezett sajtótájékoztatón Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter közölte, a négyek az ukrajnai választási törvény elfogadását szorgalmazták annak érdekében, hogy júliusig megtarthassák a Donyec-medencében, az oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területeken a regionális választásokat.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a találkozón nem sikerült előrehaladást elérni a kelet-ukrajnai válság politikai rendezését illetően. Francia kollégája bejelentésére válaszul azt mondta, ez azon múlik, hogy Kijev és Moszkva konstruktívabban akarnak-e együtt dolgozni e kérdésben, mint eddig.

A német diplomácia vezetője kifejtette, egyáltalán nem elégedett azzal, ahogy kijevi és moszkvai partnerei a tárgyalásokat bonyolítják.

Nem veszik kellően komolyan a kelet-ukrajnai helyzetet, és azt, hogy újra fokozódhat a feszültség.

A résztvevők a francia tárcavezető közlése szerint arra is felszólították a konfliktusban érintett feleket, hogy április 30-ig adott esetben fogolycsere keretében engedjék szabadon a hadifoglyokat és az illegálisan fogva tartott személyeket.

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter szintén úgy vélte, hogy nem sikerült áttörést elérniük a párizsi egyeztetéseken. Rámutatott, hogy a biztonság és a fegyverszünet terén továbbra is jelentős eredményeket kell elérni, mielőtt Ukrajna megszavazhatná a választási törvényt, amely lehetővé tenné a választások megrendezését a Donyec-medencében.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter anélkül távozott a megbeszélésekről, hogy nyilatkozott volna a sajtónak.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik