Nagyvilág

A szenvedő arc Trump mögött, amin mindenki röhögött

Senki sem érti, Chris Christie miért állt ki a republikánus elnökjelöltségért folyó versenyben vezető Trump mellett. Arcából ítélve már ő is azt kérdezgeti magától: „Úristen, mit tettem??!!”

A szuperkeddi előválasztások ugyan Donald Trump elképesztő győzelmi sorozatáról szóltak, de amitől igazán felrobbant az internet az Chris Christie rémülettel teli arckifejezése volt. New Jersey kormányzója fél órán állt zavart arccal Trump mögött, miután egy rövid beszéddel felvezette a vezető republikánus jelöltet a milliárdos üzletember győzelmi sajtótájékoztatóján. Naná, hogy a net népe nem tudott elmenni mellette, és a Twitteren Christie „Mi a fenét keresek itt” tekintete lett a  választás legtöbbet megosztott pillanata.

Christie arca valódi fájdalmat tükrözhet. Mióta az előző héten a nagy meglepetésre bejelentette, hogy Trumpot támogatja a republikánus elnökjelöltségért folyó versenyben, egymás után kapta a pofonokat. Ráadásul egy olyan lépés miatt, amiről még közeli munkatársai és barátai sem nagyon értik, hogy miért tette meg. Miután az elnökválasztási versenyből kiszállt kormányzó kiállt Trump mellett, amúgy sem magas népszerűsége New Jersey-ben 33 százalékról 27 százalékra zuhant. Majd hat New Jersey-i lap összeállt, hogy közös szerkesztőségi cikkben követeljék lemondását, közölve, hogy elegük van képmutatásából, megalkuvásából és „undorítónak” tartják, hogy kiállt Trump mellett, miután hónapokon át szidta a választási kampány közben.  Aztán hetedikként csatlakozott hozzájuk a Star-Ledger szerkesztősége is, ami szerint a kormányzó egyértelművé tette, hogy fontosabb neki saját ambíciója, mint az állama sorsa. A lap szerint a keddi sajtótájékoztatón az volt arcára írva, hogy még az „ő gyomra is alig bírja saját opportunizmusát és képmutatását”. És ott volt még a New Hampshire Union-Leader, aminek szerkesztősége pár hónapja még Christie jelölését támogatta. Most már óriási tévedésnek nevezték, hogy kiálltak mellette, miután „térdet hajtott” Trump előtt. Majd jött Meg Whitman, a Hewlett Packard vezérigazgatója, és egyben Christie kampányának egyik pénzügyi vezetője (több mint 55 millió forinttal segítette elnökválasztási harcát), aki „a politikai opportunizmus elképesztő megnyilvánulásaként” jellemezte kiállását Trump mellett. És közölte: az ő támogatását mostantól felejtse el. Nikki Haley dél-karolinai kormányzó pedig sokak értetlenkedését fejezte ki, amikor kijelentette: „Senki sem érti, hogy miért tette”. Ugyanerre jutott, Chris Cillizza, a Washington Post riportere, amikor Christie régi ismerősitől és közeli munkatársaitól próbált magyarázatot kérni a kormányzó lépésre. Elmondása szerint mindenkinél megrökönyödést váltott ki döntése, amit nem igazán tudtak hova tenni. Van, aki szerint Marco Rubiónak akart visszavágni a korábbi támadások miatt. Vagy csak egészen egyszerűen baráti viszony van közte és Trump között, és ez áll a háttérben. Esetleg csak részese akart maradni a világ legnagyobb politikai cirkuszának. De persze az is lehet, hogy biztos Trump győzelmében, és arra számít, helyet kap Trump kormányában. Vagy alelnökként kerül az Ovális Iroda közelébe. Mindenesetre most nagyon úgy tűnik, hogy a Daily Show-nak igaza van, és Christie azon gondolkozik: „Úristen, mit tettem??!!” 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik