Nagyvilág

A macedónok nagylelkűek , 65, azaz hatvanöt menekültet engednek be Görögországból

A macedón hatóságok szerda reggel bejelentették, hogy átengedik azt a 65 menekültet, aki napok óta a görög oldalon, Idomeninél várakozik, tájékoztatta az M1 helyszínen tartózkodó tudósítója az MTI-t.

Mint mondta, semmi jele nem volt annak, hogy a macedón fél két nap után megnyitja a határt, reggel fél nyolc körül azonban bejelentették, 65 ember átmehet. A regisztráció azonban nagyon lassan halad, eddig csak néhányan jutottak át a macedón oldalra.

Idomeninél szerdán már több mint tízezer, főleg szíriai és iraki bevándorló várakozik, és folyamatosan érkeznek újabb csoportok.

A hétfői összecsapások után – amikor mintegy 300 migráns áttörte a határon épített kerítést, és megpróbált erőszakkal Macedóniába jutni, majd a hatóságok visszaszorították őket -, a keddi nap nyugodtan telt. A feszültség ugyan érzékelhető szerda reggel is, de nincs jele annak, hogy hasonló akcióra készülnének a migránsok.

A nyugat-balkáni országok a múlt héten 580-ra korlátozták a területükön naponta átengedett migránsok számát, ennél azonban a gyakorlatban jóval kevesebbet engednek be. A hivatalos adatok szerint Macedóniában ezren várnak arra, hogy beléphessenek Szerbiába, és Szerbiában is ezer migráns tartózkodik, aki egyelőre nem folytathatta útját Horvátország felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik