Nagyvilág

Zika-láz: még durvább lehet a betegség

Magzati halált, agyszövetpusztulást is okozhat a várandós nő Zika-vírus-fertőzöttsége.

Egy Zika-fertőzött anya halva született babájának esetét tanulmányozva azt állapították meg, hogy a Zika-vírus a korábban véltnél is nagyobb károkat okozhat a magzati szövetben.

A PLoS Neglected Tropical Diseases szaklapban ismertetett kutatás szerint a halva született csecsemőnek hiányzott az agya, szövet helyett az üregeket folyadék töltötte ki. A vízfejűségen kívül a baba más testrészeiben is rendellenesen sok volt a víz.

Eddig a rohamosan terjedő Zika-vírussal csak egy születési rendellenséget, a kóros kisfejűséget, vagyis a mikrokefáliát hozták összefüggésbe. Brazíliában a kórt 580 esetben azonosították, további 4100 esetet vizsgálnak.

Az új kutatást Albert Ko, a Yale Egyetem trópusibetegség-szakértője és Antonio Raimundo de Almeida, a brazíliai Salvador Roberto Santos kórházának igazgatója vezette. Ko szerint eredményeiket nehéz lenne általánosítani, hiszen csupán egy esetet vizsgáltak.

Ko és brazil kollégái röviddel azután kezdték kutatni az egyiptomi csípőszúnyog terjesztette Zika-vírust, hogy 2015 elején nyilvánosságra kerültek a vírus okozta betegség első esetei Brazíliában.

A kór tünetei: enyhe láz, kiütések és a szem pirosodása, nincs ellene védőoltás, sem gyógymód. A vírusfertőzöttek mintegy 80 százalékánál nem is lépnek fel tünetek.

A vizsgált esetben sem jelentkeztek a húszéves brazil nőnél a Zika-láz tünetei, terhessége első harmada normálisan zajlott. A mikrokefália lehetséges más okait – a HIV- és a hepatitisz C-vírust, a rubeolát és a toxoplazmózist – a tesztek kizárták.

A 18. terhességi héten végzett rutinszerű ultrahangvizsgálaton a magzatot nagyon kis súlyúnak ítélték. A 30. hétre súlyos mikrokefália alakult ki, a 32. héten a magzat meghalt, ekkor az orvosok megindították a szülést.

Nem tudjuk bizonyítani, hogy a Zika-vírus okozta a magzat halálát, de az eset aggodalmat kelt

– állapította meg Ko.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik