Nagyvilág

Közös nyilatkozatot írt alá Ferenc pápa és Kirill pátriárka

A fontos dokumentum aláírásával zárult találkozóra a két egyház közti, 936 éven át tartó fagyos viszonyt követően tegnap került sor.

Az egyházfők többek közt a katolikus és ortodox egyházak közti párbeszéd további erősítéséről, a kereszténység és az egész emberiség jövőjéről, valamint a társadalom iránti felelősségről beszélgettek.

Kiderült, hogy mindkét egyház felelősséget érez a társadalom, a civilizáció és a kereszténység jövője iránt, így elítélték a Föld tartalékait felemésztő végtelen fogyasztást, valamint felszólították Európát, hogy maradjon hű keresztény gyökereihez, noha belátták, hogy más vallások is hozzájárultak az emberi civilizáció fejlődéséhez.

A kubai főváros, Havanna repülőterén tartott két órás megbeszélést követően Ferenc pápa és Kirill pátriárka a tévéképernyők előtt írta alá közös nyilatkozatát, és számolt be beszélgetésükrről.

Alejandro Ernesto/AFP
Alejandro Ernesto/AFP

“Haladunk az egység felé” – fogalmazott a pápa, akinek szavaival a pátriárka is egyetértett, így biztossá vált, hogy a két egyház képes lesz együttműködni a jövőben, a most megvitatott kezdeményezéseket pedig idővel akár meg is valósíthatják.

Óva intettek az olyan európai integrációtól, amely nem tartja tiszteletben a vallási identitást, és sürgették a békét Szíriában, Irakban és Ukrajnában, ahol véleményük szerint sürgősen lépéseket kell tenni a közel-keleti keresztények védelme érdekében.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika sok országában egész családokat irtanak ki keresztény testvéreink soraiból, egész falvakat és városokat semmisítenek meg, ahol ők élnek. Templomaikat barbár módon lerombolják, szent helyeiket kifosztják, megszentségtelenítik. Szíriában, Irakban és a Közel-Kelet más országaiban keresztények tömeges, fájdalmas kivándorlása tapasztalható arról a földről, ahonnan hitünk elkezdett terjedni, és ahol az apostoli idők óta éltek.

Felszólították az Ukrajnában működő egyházaikat, hogy a vallási ellentéteken való felülemelkedésel ne támogassák a már eddig is rengeteg halálos áldozattal járó konfliktus további elmélyülését.

Különleges hangsúlyt helyeztek arra, hogy miközben a szegények tömegei a legalapvetőbb szükségleteiket sem tudják kielégíteni, az emberiség egyre nagyobb mértékű gazdagságot halmoz fel.

“A féktelen fogyasztás felemészti a Föld tartalékait.” – mondták.
“Nem lehetünk közömbösek a gazdag országok ajtaján kopogtató migránsok és menekültek millióinak a sorsa iránt” – hangsúlyozta a két egyházfő a dokumentumban.

Kiemelték, hogy nagy szükség van az egyházak közötti párbeszédre, és az egyházi vezetőknek különleges felelőssége van “ezekben a nyugtalanító időkben”. Ugyancsak fontosnak tartották megemlíteni a dokumentumban “a vallásszabadság nagy értékét”.

A pápa és a pátriárka külön kitért arra, hogy

“sok országban válságban van a család intézménye, amely egy férfi és egy nő házasságán alapszik”.

Ferenc pápa a találkozó után folytatta útját Mexikóba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik