Nagyvilág

Moszkva: amerikai gépek bombázták Aleppót

Az orosz védelmi minisztérium szerint amerikai harci gépek bombázták szerdán a szíriai Aleppó várost, orosz gépek nem jártak akkor abban a térségben.

Az amerikai védelmi minisztérium megvádolta szerdán Oroszországot és a szíriai kormányerőket azzal, hogy légitámadásban leromboltak két aleppói kórházat, bár a Pentagon nem közölte, hogy az állítólagos légitámadás mikor történt.

A szíriai hadsereg az orosz légierő támogatásával jelentős területeket foglalt el február eleje óta Aleppó tartományban.

“Csak az Iszlám Állam (dzsihadista szervezet) elleni koalíció gépei repültek Aleppó felett szerdán” – jelentette ki csütörtöki közleményében Igor Konasenkov, a moszkvai minisztérium szóvivője, utalva az amerikai vezetésű nemzetközi katonai koalícióra.

Moszkvai idő szerint délután két órakor az amerikai légierő két A-10 típusú harci gépe lépett be Törökországból a szíriai légtérbe, egyenesen Aleppó fölé repültek, és ott támadásokat hajtottak végre. Az orosz légierő célpontjai ezen a napon legalább 20 kilométerre voltak onnan

– tette hozzá.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik