Nagyvilág

Az Emírségek is küldene katonákat Szíriába

Persze ez nem lenne hatalmas haderő, de azért várják a hívó szót. Ez a hívó szó pedig egyre gyanúsabban közel van.

Az Egyesült Arab Emírségek készen áll arra, hogy szárazföldi erőt küldjön Szíriába az Iszlám Állam (IÁ) ellen harcoló nemzetközi koalíció tagjaként – közölte vasárnap a kormány egyik illetékese néhány nappal azután, hogy Szaúd-Arábia is hasonló bejelentést tett.

Anvar Gargas külügyi államminiszter elmondta, hogy hazájának már régóta az az álláspontja, hogy a dzsihadisták ellen indított hadjáratban a szárazföldi erőknek is részt kell venniük. “Nyugtalanít minket az IÁ elleni küzdelem vontatottsága” – mondta a politikus. Kijelentette ugyanakkor, hogy viszonylag kis létszámú erőt küldenének Szíriába, vagyis nem “katonák ezreiről” van szó.

Természetesen amerikai vezetés

“Olyan szárazföldi csapatokra gondolunk, amik mutatják az utat, kiképzéseket vezetnek és támogató erőként lépnek fel” – mondta, hozzátéve, hogy mindezen erőfeszítéseknek természetesen amerikai vezetés alatt kell zajlaniuk.

Csütörtökön Szaúd-Arábia hadseregének szóvivője is bejelentette, hogy a királyság eltökélt az Iszlám Állam legyőzésében, és ha a koalíciót alkotó országok védelmi miniszterei a szárazföldi bevetés mellett döntenek majd közelgő brüsszeli találkozójukon, akkor Rijád kész ehhez katonákat felajánlani.

A szaúdiakat lekötik a háborúik

A két szövetséges, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek az arab világ gazdaságilag két legerősebb országa, és hadseregeik a régió legütőképesebbjei közé tartoznak. Mindkét öböl menti állam a Basár el-Aszad szír elnök ellen harcoló ellenzéket támogatja, és részt vesz a Washington vezette koalíció szíriai hadműveletében.

Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy különösen Szaúd-Arábia kapacitásai korlátozottak, hiszen Rijád vezeti azt az arab katonai szövetséget, ami Jemenben a nemzetközileg elismert Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök ellen harcoló és Irán támogatását élvező síita húszik visszaszorításáért indított hadműveletet. Csapatait már leköti egy konfliktus, és nincs jele, hogy ez utóbbi gyorsan megoldódhatna. A jemeni akcióban egyébként az Emírségek is részt vesz – írja az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik