Nagyvilág

Vascsővel kényszerítették ki a kínai férfi vallomását a halálos ítélethez

21 év után mentették fel. Az országban egyre több ilyen esetről számol be a sajtó.

21 év börtön után felmentettek egy kínai férfit, akinek halálbüntetését kényszervallatás hatására tett vallomásra alapozták. Az illetékes tartományi bíróság kimondta: nincs rá bizonyíték, hogy a most 53 éves Csen Man követte el azt a gyújtogatást, amiben egy nő is meghalt.

Csent 1992-ben fogták el, egy évvel később emeltek vádat ellene gyilkosság miatt. Halálos ítéletet hoztak vele szemben, melyet felfüggesztettek, a kínai joggyakorlatban ez rendszerint életfogytiglani börtönt jelent. Az elmúlt 23 évben azonban Csen és családja is az ügy újratárgyalásáért küzdött.

A férfi ügyvédje elmondta: már az ítélethozatalkor megkérdőjelezték a vallomás hitelességét, mert 18 konkrét ellentmondást fedeztek fel benne. Még alibije is volt, a bűncselekmény idején egy építkezésen dolgozott. Kihallgatásai során viszont fojtogatták, botokkal és acélcsövekkel verték.

Csen ügyvédje azt mondta: védencében nincs gyűlölet, de kártérítést szeretne azoktól, akik eljártak ellene.

A kínai sajtó arról is beszámolt, hogy egy 1996-ban tévesen meghozott és végrehajtott halálos ítélet miatt 27 embert megbüntettek. A közelmúltban több olyan esetet ismertettek, melyek rávilágítottak a kínai igazságszolgáltatásban rejlő visszásságokra, a kényszervallatások súlyos következményeire. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik