Nagyvilág

Közzétették a párizsi merénylők „utolsó üzenetét”

Az Iszlám Állam a kalifátus oroszlánjainak nevezi a gyilkosokat, akiket túszok lefejezése közben mutat meg. A francia elnök közölte: nem rettennek meg semmitől.

Vasárnap videoüzenetet adott ki az Iszlám Állam médiaközpontja, amelyen a terrorszervezet állítása szerint annak a kilenc személynek az utolsó nyilatkozata látható, akik részt vettek a 130 ember halálával járó novemberi párizsi merényletsorozatban. A felvétel címe „Öld, ahol éred őket”, ami a párizsi terrorakció kódneve is volt a terrorszervezeten belül.

Hivatalosan eddig nem erősítették meg a videó eredetiségét, de a dzsihádisták közösségi médiajelenlétét vizsgáló Flashpoint Global Partners szervezet szerint a felvétel minden olyan kritériumnak megfelel, ami az Iszlám Állam által kiadott közlemények valódiságát alátámasztja.

iszlám állam fenyegető videó

A felvétel Abdelhamid Abaaoud üzenetével kezdődik – őt tekintik a párizsi merényletek agytrösztjének. „Amíg muszlimokat tartanak fogva a hitetlenek börtöneiben, folytatjuk a megöléseteket. Ott vagyunk az országaitokban, az otthonaitokban, hogy lemészároljunk benneteket. Mindez a politikátok miatt van, a háborús politikátok, a kormányaitok politikája miatt. Nem állunk le az egész világon, megölünk benneteket, ha turisták vagytok, üzleti úton vagytok, vagy a saját otthonotokban alszotok” – jelentette ki.

A támadók a 17 perces videóban sivatagi környezetben, terepszínű ruhákban látszanak, némelyiküket túszok lefejezése közben is mutatják. Egy narrátorhang azt mondja: „Ezek a kalifátus kilenc oroszlánjának utolsó üzenetei, akik elindulnak barlangjukból, hogy egy egész országot térdre kényszerítsenek”.

iszlám állam fenyegető videó

A merénylőket a videóban mozgalmi nevük alapján mutatták be, amely állampolgárságukra utalt. Három francia, négy belga és két iraki volt közöttük, utóbbiakra Ali al-Iraqiként és Ukashah al-Iraqiként hivatkoztak. Ők lehettek azok az öngyilkos merénylők, akik a Stade de France stadiont próbálták megtámadni, és hamis útlevéllel érkeztek. A hét másik támadót már azonosították.

Az Iszlám Állam videoüzenetében David Cameron brit miniszterelnök is feltűnik, ahogy szolidaritásáról biztosítja a francia népet a merénylet után. Ennek kapcsán őt is megfenyegetik: „Aki a hitetlenek mellé szegődik, kardjaink célpontjává válik.”

A fenyegető üzenetre Franciaország elnöke is reagált, azt mondta: hazája nem ijed meg semmitől és nem bizonytalanodik el abban, hogy mit kell tennie a terrorizmus ellen. „Ezek a felvételek csak az elkövetőket minősítik. Semmiben nem kötünk kompromisszumot, sem a hazánk védelmében, sem a szabadságjogokban” – jelentette ki Francois Hollande. (Reuters, Vocativ, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik