Nagyvilág

Nem fizettek, nem szavazhatnak

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának soros elnökségére készülő Venezuela is elvesztette szavazati jogát, 14 másik tagállammal együtt.

Az ENSZ tizenöt tagállama elveszítette szavazati jogát az ENSZ Közgyűlésében, mert nem fizette be időben a szervezetnek járó éves hozzájárulást – jelentette helyi idő szerint pénteken az AP amerikai hírügynökség.

Az AP birtokába került Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár levele, amelyben a közgyűlést értesíti a történtekről. A levél tanúsága szerint ideiglenesen nem szavazhat a többi között a kőolajtermelő Venezuela sem. A hétfői keltezésű levélben még Irán is szerepel, ám a közgyűlés szóvivője közölte, hogy Irán időközben rendezte tartozását, így szavazati joga megmarad.

Venezuela számára diplomáciailag azért is kínos szavazati jogának elvesztése a közgyűlésben, mert a szervezet legfontosabb döntéshozó testületében, a Biztonsági Tanácsban, nem állandó tagként, a jövő hónapban a BT soros elnöke lesz. A közgyűlési szavazat elvesztése a Biztonsági Tanácsban való szavazási jogot nem érinti.

Venezuela gazdasága az elmúlt időszakban gyakorlatilag zuhanórepülésbe kezdett. Tavaly 10 százalékkal esett vissza a GDP, az infláció pedig három számjegyűre gyorsult. A dél-amerikai ország szinte kizárólag kőolajtermékeket exportál, s az olaj árának esésével dollártartalékai is megcsappantak. A caracasi kormány szerint az állam jobboldali ellenségei szándékosan próbálják elszabotálni az ország gazdaságát.

Ban Ki Mun levelében az áll, hogy a közgyűlés dönthet úgy, hogy egy késedelembe esett tagállam megőrizze szavazati jogát, ha úgy látja, hogy önhibáján kívül álló okok miatt nem tudott fizetni. A Comore-szigetek, Bissau-Guinea, Sao Tome és Principe, Szomália és Jemen esetében ezt meg is tette a közgyűlés.

Venezuelának valamivel kevesebb mint hárommillió dollárt kellene befizetnie az ENSZ-nek, Burundinak összesen 1360 dollár rendezetlen tartozása van.

A listán van még a Dominikai Köztársaság, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, Bahrein, Líbia, Mali, a Marshall-szigetek és Vanuatu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik