Vlagyimir Putyin nem zárja ki, hogy országa menedéket nyújtson Bassár el-Aszad szír elnöknek – derül ki az interjúból, amit az államfő a német Bildnek adott. Putyin ugyanakkor úgy véli, Aszadnak alkotmányreformot kell végrehajtania, és kiírni az előrehozott elnökválasztást.
Az orosz elnök hazugságnak nevezte azokat a vádakat, melyek szerint az orosz légierő a szíriai rezsim mérsékelt ellenzékét is támadná. Szerinte csak az Iszlám Állam, és a vele szövetséges csoportok ellen hajtanak végre támadásokat.
Putyin azt is mondta, hogy Oroszország nem törekszik szuperhatalmi szerepre, az szerinte túl drága és szükségtelen lenne. De azzal sem ért egyet, hogy országa regionális hatalom lenne, mert a világ legnagyobb kiterjedésű országa – részben Európában terül el, a Jeges-tengeren Kanadával, keleten Japánnal és az Egyesült Államokkal szomszédos. „Aki mégis le akarja becsülni Oroszország jelentőségét a világon, az csak magát és országát akarja felnagyítani. Ez hiba” – mondta. Putyin mindezzel Barack Obama korábbi szavaira reagált, aki regionális hatalomnak nevezte Oroszországot.
Aszad nem saját népe ellen harcol, hanem azok ellen, akik fegyverrel törnek a kormányra – jelentette ki Putyin, hozzátéve, hogy ha eközben a polgári lakosság is szenved, „az nem a szíriai elnök hibája”. (MTI)