A cég 2000-ben csődöt jelentett, de a tartomány vezetése átvette a kórházat, és fizette az orvosok, valamint ápolók bérét, de a szűk költségvetés miatt a négyszáz beteg jó része inkább elhagyta az intézményt, és más kórházakba került.
A jórészt üressé vált épületben harminchatan maradtak, sőt, sokan családjaikat is oda költöztették, akik éjszakánként hat jüanért (265 forint) vehetik igénybe a szobákat.
A város vezetése a kórházat egy 1983 óta ott dolgozó orvosra, Fu Csianghuára bízta, aki a hirtelen kis közösséggé vált kórházat a páciensek egészségbiztosításának segítségével tartja fenn.
A lakók az épületet körülvevő apró földdarabon termelik saját növényeiket, de együtt főznek, és sokszor órákon át kártyáznak együtt.
Természetesen a mindennapi problémákkal is meg kell küzdeniük: szűkös anyagi forrásaik miatt nincs pénzük megjavítani a betört ablakokat, felújítani az üresen álló szobák sorát, vagy épp megtisztítani a helyet az elburjánzott futónövényektől.
Fu attól tart, hogy hamarosan csődbe mennek, és képtelen lesz ellátni a betegeket, de biztos benne, hogy még mindig a legjobb döntés a végletekig kihúzni, és engedni, hogy a családok és barátok együtt legyenek.
A lakók közül sokan már évtizedek óta itt élnek – mint például a 85 éves, de már több, mint harminc éve a kórházban élő Lin Ziming –, de persze vannak alig néhány éve érkezettek is, egy dolog azonban közös bennük, amit egyikük így fogalmazott meg:
“Olyan itt, mintha egy nagy család lennénk.”
