A szlovák Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) honlapján nyilvánosságra hozott információk szerint a január elsejétől bevezetendő elektronikus autópálya-matricák továbbra is elsődlegesen az eddigi eladási helyszíneken, tehát
Lehetőség nyílik a matricák internetes – bankkártyával történő – megvásárlására is, az NDS több nyelven, köztük magyarul is elérhető honlapján. Ugyanitt letölthető az elektronikus autópálya matrica megvásárlására szolgáló okostelefon-alkalmazás is.
A korábbiakhoz képest változásnak számít, hogy ezentúl az autópálya-matricát megvásárlóknak az esetleges ellenőrzések céljából nem kell majd maguknál tartani a vásárlásról szóló elismervényt. A matrica nélkül közlekedő autósokat a helyszínen 50-től 200, eljárás keretében kiszabott büntetésként pedig 500 euróig terjedő bírságra büntethetik.
A vásárlást igazoló adóbizonylatként az eladóhelyen kapott számla, illetve internetes fizetés esetén ennek email-címre küldött elektronikus változata szolgál.
Az egészéves matricák esetében továbbra is megmarad az a kedvezmény, hogy a következő év januárjának végéig érvényesek – írja az MTI.